Az elmúlt másfél évben már harmadszor történt meg velem, hogy nem schengeni országból érkeztem a 2B-re, és leszállás után azzal kellett szembesülnöm, hogy az útlevél-ellenőrzés előtt egy embercsorda tagjává válok. Legutóbb hétköznap este fél nyolc körül húsz percet ácsorogtunk, mire odaértünk az útlevél-ellenőrzéshez. A nyolc ablakból csak négy volt nyitva, és mindössze egyetlen egyen világított az EU-felirat, a többin az állt, hogy All passports.
Mondjuk, ez mindegy is volt, mert messziről legfeljebb csak távcsővel lehetett volna kisilabizálni, melyik kapu melyik. Terelőkordont nem állítottak fel, így az emberek hasraütésszerűen álltak be a tömegbe, és csak reménykedtek, hogy a megfelelő sort választották. Miután nagy nehezen túlestünk az amúgy nettó tíz másodperces ellenőrzésen, a poggyászkiadásnál a mi szalagunk már nem is forgott, néhány bőrönd álldogált rajta. Szerencsére köztük volt a miénk is.
Ha egy vagy két gép késik, kialakul a tömeg
Mint megtudtuk, ha nem is mindennapos, de gyakori probléma ez a reptéren, naponta négyszer alakulhat ki torlódás a menetrend csúcspontjainak megfelelően. Amellett, hogy kényelmetlen érzés birkaként ácsorogni a tömegben, azért is kellemetlen ez, mert nem csak ráérős turisták, de sok üzletember is érkezik Budapestre például a British Airways, a Turkish Airlines vagy az Aeroflot gépeivel, akik feszes időbeosztással dolgoznak. És az sem annyira szerencsés, ha ez az első magyarországi élményük.
Az útlevél-ellenőrzést a Repülőtéri Rendőr Igazgatóság végzi, ők adják a személyzetet is hozzá. Mielőtt megkérdeztük volna őket, felhívtuk Hardy Mihályt, a Budapest Airport kommunikációs vezetőjét, aki tudott a jelenségről. „Problémás helyzet akkor alakul ki, ha a nem schengeni járatokból három gép összecsúszik kisebb-nagyobb késések miatt. Ez 180 fő per géppel számolva legalább ötszáz embert jelent. De már az is elég a tömeg kialakulásához, ha este például egyszerre érkezik a londoni és az isztambuli gép” – magyarázza a csordaképződés okait.
Mint mondta, a reptér többször jelezte már a reptéri rendőrség felé, hogy keveslik az ablakokban ülő útlevél-ellenőrök számát. „A napi négy csúcs előre megjósolható a menetrendből, készülni lehet rá. A késéseket ugyanakkor nagyon nehéz személyzettel lekövetni. Az útlevél-ellenőrök munkája nem olyan, mint a taxisofőröké, akik ülnek és várakoznak a droszton.”
Tölcsérformába összeterelt tömeg
A reptér szóvivőjétől és a rendőrség képviselőjétől is megkérdeztük, hogy amíg a helyzetet nem orvosolják végérvényesen, miért nem állítanak fel legalább olyan tömegirányító kordonokat az érkezésnél, mint amilyet az indulási oldalon használnak. Mint Hardy Mihálytól közvetlenül a cikk megjelenése előtt megtudtuk, ezt az első telefonhívásunk óta már megtették, visszahelyezték a kordonokat az útlevél-ellenőrzés elé.
Az ORFK Kommunikációs Szolgálatától (a Repülőtéri Rendőr Igazgatóság nevében) szűkszavú, ugyanakkor reményteljes választ kaptunk. Elismerték, hogy főleg nyáron visszatérő probléma, hogy a várakozási idő 15-20 percre növekszik az útlevél-ellenőrzés előtt. "Ennek egyik oka a beléptető kapuk előtti ún. tölcsér formájú kialakítás, amely miatt a nem Európai Uniós állampolgárok az uniós utasok elé kerülhetnek.”
A jó hír viszont az, hogy az igazgatóság "a közeljövőben több schengeni sáv létrehozását tervezi, illetve jól látható helyekre az eddiginél több előjelző táblát helyeznek el, amelyek enyhítik az esetenként felmerülő problémát”. Hogy az újításokat és a több útlevélellenőrt mikortól lehet majd látni a reptéren, azt nem közölték válaszlevelükben.