A tervezett ütemben halad az új E-Jet fejlesztése
- Főoldal
- Hírek, érdekességek
- A tervezett ütemben halad az új E-Jet fejlesztése
Az EMBRAER megerősítette, hogy tartják magukat az eredeti ütemtervhez és egyelőre csúszás nélkül zajlik a keskenytörzsű gépcsalád második generációjának fejlesztése - számolt be a Flightglobal hírportál.
A brazil gyártó 2013 júniusában indította el hivatalosan az E-Jet gépcsalád második generációjának fejlesztését. A vállalat kereskedelmi repüléssel foglalkozó divíziójának vezetője, John Slattery elmondta, egyelőre minden a tervezett ütemben halad az E2 jelzésű sorozattal kapcsolatban, tartani tudják az előre kitűzött szolgálatba állási határidőket: az E190 számára 2018 első fele, az E195 számára 2019 első féléve, az E175 számára pedig 2020 első hat hónapjának valamelyike. Elárulta azt is, hogy a második generáció fejlesztésének vezetését ugyanaz a csapat vezeti, mely az első E-Jetek születésénél is bábáskodott.
Az EMBRAER célja, hogy meglévő és új ügyfelei számára még hatékonyabb regionális utasszállító típusokat tudjon kínálni, megőrizve versenyképességét a 70-130 üléses sugárhajtású gépek piacán. Az eddiginél is gazdaságosabb üzemről a Pratt&Whitney PurePower hajtóműcsaládja gondoskodik, az újratervezett szárnyak és a teljes fly-by-wire vezérlés pedig tovább erősíti az új E-Jet alcsalád képességeit. A generációváltó megújulás során természetesen az utaskabin kivitelezésében is történnek változások a nagyobb fokú kényelem érdekében. Az EMBRAER vezetése úgy számolja, hogy az E2 típusok fejlesztése 1.7 milliárd dolláros költséget jelent majd a brazil vállalat számára.
Forrás: Airportal
Elérhetőségek
- HD kamerákkal őrzött
- Rendőrségi riasztóval ellátott
- 0-24 órás felügyelet
- 2,5 m magas kerítéssel körbe zárt
- 3 oldalról zárt garázsok, előről nyitottak
- Biztonságos 3x6m-es blokkokban
- Megvédi autóját az időjárási viszontagságoktól
- fedettek és exlusive kisgarázsok magassága 1,9 m, kérjük ezt vigyelembe venni
- 400 m2-es zárt csarnokunk mellett, 4 oldalról zárt, különálló 3x6m-es exclusive garázsok
- Megvédi autóját az UV-sugaraktól
- 100% biztonság
Szolgáltatásaink
- Bőrönd súlyának, méreteinek ellenőrzése
- Bőröndfóliázás
- Autómosás, takarítás
- Lámpapolír, szélvédőjavítás
- Ózonos klímatisztítás
- Autó waxolás
- Klíma feltöltés
Autómosás, takarítás
1./ Személyautó, SUV, Kisbusz
- Külső: 6500 Ft,-
- Belső: 6500 Ft,-
- Külső – Belső: 13.000 Ft,-
Autóját az időjárás függvényében takarítjuk, visszaérkezése előtti nap vagy aznap. Lehetőség szerint a takarítás után garázsba állítjuk.
2./ Prémium autótakarítás
- Külső - Belső: 18.000 Ft,
A következőket tartalmazza a mosás és takarításon kívül:
- Autó Klímarendszerének, szellőzőinek és teljes utasterének a szagsemlegesítése, fertőtlenítése ózongenerátorral.
Próbáljon ki minket, és nem akar majd máshol parkolni!
Nálunk nincs reptéri behajtási költség!
Mozgássérült parkolóval is rendelkezünk
Bőrönd súlyának ellenőrzése
Kulturált családias környezet, tiszta mosdók
Óriás parkoló terület(kültér, beltér)
A legjobb árakat kínáljuk!
Megérkezéskor a reptéri transzfer azonnal indul. Több transzfer autóval dolgozunk.
Utasainkat közvetlenül az indulási szintre visszük.
Bankkártyás fizetési lehetőség
