gtag('config', 'AW-853523673');

Budapest Airport: 9.2%-os forgalomnövekedés augusztusban

Augusztusban, a legforgalmasabb nyári hónapban tovább növekedett a légi utasok száma a Budapest Airport termináljain. Az augusztusi forgalom idén 9,2%-kal volt nagyobb, mint egy évvel korábban. London továbbra is toronymagasan vezet a választható városok versenyében - adta tájékoztatásul közleményében a repülőteret üzemeltető vállalat. 

Budapest Airport: 9.2%-os forgalomnövekedés augusztusban

Nem kevesebb, mint 943 582 induló és érkező utast fogadtak és indítottak a budapesti repülőtérről az év nyolcadik hónapjában, ami 9,2%-kal haladta meg a tavaly augusztusi forgalom mértékét. 

Ráadásul a növekedés motorja immár nem pusztán a repülőgépek jobb kihasználtságában, a nagyobb load factorban rejlik. Most már határozottan érződik az idén elindított új járatok hatása is, hiszen a repülőgépmozgások száma is 3,1%-kal lett magasabb, mint tavaly ilyenkor. Egészen pontosan 7 999 fel- és leszállást rögzítettek augusztusban.

A megnövekedett légi forgalom számos új járat elindításához is köthető: idén startolt az Air Serbia a naponta közlekedő belgrádi járattal, a török Pegasus Airlines isztambuli járatot nyitott, új a nyári szezonban a Vueling barcelonai járata és újnak számít a Transavia France Párizs Orly-ra közlekedő járata. Emellett természetesen egy sor, már itt lévő légitársaság nyitott új járatokat vagy bővítette a heti járatszámot, esetleg nagyobb gépeket állított forgalomba. Az Emirates már megkezdte a jegyárusítást az október végén induló napi dubaji járatára, amelyet ráadásul mindjárt egy szélestörzsű Airbus A330-assal géppel indít. A Wizz Air pedig nemrégen jelentette be, hogy jövőre újabb, sorrendben 9. gépet hoz budapesti bázisára, ami 15%-kal növeli a kapacitásait.

„Az év eleje óta masszívan növekszik az utasforgalmunk, ami egy sor tényezővel is összefüggésbe hozható. Ezek közül is mindenképpen meg kell említeni a gazdasági növekedést és Magyarország egyre nagyobb turisztikai vonzerejét a külföldiek számára.” mondta Kam Jandu, a Budapest Airport kereskedelmi igazgatója. Hozzátette: „ A növekvő utasforgalom rávilágít a repülőtér munkahelyteremtő szerepére is. A Szegedi Egyetemmel közösen végzett kutatásunk azt mutatta ki, hogy minden egymillió főnyi növekedés az utasforgalomban kb. 1 300 új munkahelyet generál a repülőtéren és a városban.” 

A Budapest Airport előrejelzése szerint, ha a mostani trend folytatódik, úgy az év végére az utasforgalom meghaladhatja az évi 9 milliót főt, ami rekordnak számít a repülőtér történetében. Ami a külföldi városok versenyét illeti: a forgalmi statisztikák élén toronymagasan vezet London a második helyezett Párizs előtt, utána Frankfurt következik, majd Amszterdam és Isztambul feljött az ötödik helyre.

Forrás: www.airportal.hu

Elérhetőségek

Kültéri parkoló 

Kültéri fedett parkolás

Beltéri, zárt teremgarázs

Szolgáltatásaink

Autómosás, takarítás

 

1./ Személyautó, SUV, Kisbusz

Autóját az időjárás függvényében takarítjuk, visszaérkezése előtti nap vagy aznap. Lehetőség szerint a takarítás után garázsba állítjuk.

 

2./ Prémium autótakarítás

A következőket tartalmazza a mosás és takarításon kívül:

- Autó Klímarendszerének, szellőzőinek és teljes utasterének  a szagsemlegesítése,  fertőtlenítése ózongenerátorral.

 

Próbáljon ki minket, és nem akar majd máshol parkolni!

Nálunk nincs reptéri behajtási költség!

Mozgássérült parkolóval is rendelkezünk

Bőrönd súlyának ellenőrzése

Kulturált családias környezet, tiszta mosdók

Óriás parkoló terület(kültér, beltér)

A legjobb árakat kínáljuk!

Megérkezéskor a reptéri transzfer azonnal indul. Több transzfer autóval dolgozunk.

Utasainkat közvetlenül az indulási szintre visszük.

Bankkártyás fizetési lehetőség

Bankkártyás fizetési lehetőség