Budapest Airport: kasszasiker lett a Sauska-hónap

Nemcsak az utazóközönségnél, hanem a pénztárgépeknél is teljes sikert arattak a villányi és a tokaji Sauska-borok, amiket egy hónapon keresztül kóstolhattak a Budapest Airport utasai. A magyar repülőtér immár hagyományosan kiemelt figyelmet fordít arra, hogy a SkyCourtban külön kereskedelmi akciókkal is segítse a hungarikumok bemutatását és eladását.

Budapest Airport: kasszasiker lett a Sauska-hónap

Nem kevesebb, mint 418%-kal sikerült megnövelni egyetlen hónap alatt a villányi és tokaji Sauska-borászat termékeinek eladását a budapesti repülőtéren. Júliusban az immár hagyományos hármas promócióban (repülőtér-termelő-duty free üzlet) háromféle Sauska-bor kóstoltattak az utasokkal a SkyCourtban (Sauska Merlot, Sauska Cuveé 7 és Sauska Birtok Furmint) és tizenkét félét lehetett megvásárolni a Heinemann Duty Free üzleteiben. Így, akinek megtetszett a Sauska-borok elegáns ízvilága, rögtön vásárolhatott is magának egy-két tételt akár saját fogyasztásra, akár ajándékba. A Sauska-borászat elegáns minimál-designjához pontosan illeszkedő díszdobozos kiszerelést is kifejezetten erre a repülőtéri akcióra vetették be. 

A Sauska-borászat családi vállalkozásként indult Magyarország talán két leghíresebb borvidékén, az elsősorban vörösborairól híres villányi régióban (főleg Nagyharsány környékén) illetve a tokaji borvidéken (itt a legtöbb dűlő Mád környékén fekszik). A nyári forgalomban az utasok körében nagyon népszerűek voltak az egyre divatosabb rozék, de a Cabernet Sauvignonból, a Birtok Furmintból és az örök tokaji slágerből, az 5 Puttonyos Aszúból is jelentős mennyiséget adtak el. A mostani bor-promóciót megvalósítását anyagilag is segítette a hazai termékeket támogató Agrármarketing Centrum, az AMC. 

Budapest Airport: kasszasiker lett a Sauska-hónap„Nagyon elégedettek vagyunk a mostani hármas promóció eredményeivel, amik a derűlátó várakozásainkat is messze felülmúlták.” – jelentette ki az első júliusi összesítések elkészítésekor Jankovich Ildikó. A ferihegyi Heinemann Duty Free marketing vezetője hozzátette: „Úgy gondolom, hogy a hazai minőségi termelőkkel és a repülőtérrel közösen sikerült kifejlesztenünk egy olyan kereskedelmi eszközt, ami nemcsak minden résztvevő számára egyformán előnyös, hanem kiemelt fórumot biztosít a minőségi magyar termékek bemutatására, sajátos magyaros színt visz a repülőtér amúgy nemzetközi világába.”

„A Budapestről elinduló utasok már a repülőtéri check-in részen, az utasbiztonsági vizsgálat előtt is tudomást szerezhettek a SkyCourtban folyó hungarikum-akcióról a mennyezetig érő fotó-dekorációnak köszönhetően.” mutatott rá Trencsén Andrea, a Budapest Airport kereskedelmi marketing vezetője, majd így folytatta. „A hármas együttműködésben megvalósított promócióval egyrészt a magyar Sauska-borok eladását kívántuk fellendíteni, másrészt azt is szerettük volna elérni, hogy a Magyarországról hazainduló utasok egy kellemes benyomást, egy szép ízt, és egy-két palackot is magukkal vigyenek emlékbe Budapestről.” 

„Nagy élmény volt számunkra az utazókkal való mindennapos közvetlen találkozás.” – hangsúlyozta Hámory Eszter a Sauska-borászat marketing menedzsere. Kiemelte: „Rendkívül büszkék vagyunk rá, hogy a mi boraink lehettek a júliusi üzenet: a magyar borok izgalmasak és érdemes értük a fővároson túl, Tokajba és Villányba is elutazni.”

Forrás: www.airportal.hu

Elérhetőségek

Kültéri parkoló

Ingyenes transzfer.

Nincs belépési díj a repülőtérre!

  1 nap parkolás -       2.500 Ft,-

  2 nap parkolás -       2.800 Ft,-

  3 nap parkolás -       3.600 Ft,-

  4 nap parkolás -       4.200 Ft,-

  5 nap parkolás -       4.900 Ft,-

  6 nap parkolás -       5.300 Ft,-

  7 nap parkolás -       5.600 Ft,-

  8 nap parkolás -       6.000 Ft,-

  9 nap parkolás -       6.400 Ft,-

10 nap parkolás -       7.000 Ft,-

11 nap parkolás -       7.400 Ft,-

12 nap parkolás -       7.900 Ft,-

13 nap parkolás -       8.400 Ft,-

14 nap parkolás -       8.900 Ft,-

15 nap parkolás -       9.400 Ft,-

16 nap parkolás -       9.800 Ft,-

17-30 nap parkolás - 10.400 Ft,-

30 nap parkolás után minden megkezdett további nap  400 Ft,-ba kerül.

 

Kültéri fedett parkoló

Ingyenes transzfer.

Nincs belépési díj a repülőtérre!

  1 nap parkolás -   3.000 Ft,-

  2 nap parkolás -   4.500 Ft,-

  3 nap parkolás -   5.500 Ft,-

  4 nap parkolás -   6.500 Ft,-

  5 nap parkolás -   7.100 Ft,-

  6 nap parkolás -   7.600 Ft,-

  7 nap parkolás -   8.200 Ft,-

  8 nap parkolás - 8.900 Ft,-

  9 nap parkolás - 9.600 Ft,-

10 nap parkolás - 10.200 Ft,-

11 nap parkolás - 10.900 Ft,-

12 nap parkolás - 11.600 Ft,-

13 nap parkolás - 12.500 Ft,-

14 nap parkolás - 13.400 Ft,-

15 nap parkolás - 15.000 Ft,-

16 nap parkolás - 16.400 Ft,-

17-30 nap parkolás - 20.000 Ft,-

30 nap parkolás után minden megkezdett további nap  800 Ft,-ba kerül.

 

Fedett teremgarázs

Ingyenes transzfer.

Nincs belépési díj a repülőtérre!

Akció! Most a kültéri fedett parkoló árán parkolhat a teremgarázsban.
Az árait fentebb láthatja.

  1 nap parkolás -   3.800 Ft,-

  2 nap parkolás -   5.600 Ft,-

  3 nap parkolás -   6.600 Ft,-

  4 nap parkolás -   7.500 Ft,-

  5 nap parkolás -   8.500 Ft,-

  6 nap parkolás -   9.500 Ft,-

  7 nap parkolás -  10.500 Ft,-

  8 nap parkolás -  11.500 Ft,- 

  9 nap parkolás -  13.000 Ft,-

10 nap parkolás -  13.500 Ft,-

11 nap parkolás -  14.200 Ft,-

12 nap parkolás -  14.800 Ft,-

13 nap parkolás -  16.500 Ft,-

14 nap parkolás -  17.500 Ft,-

15 nap parkolás -  18.500 Ft,-

16 nap parkolás -  19.500 Ft,-

17-30 nap parkolás - 26.000 Ft,-

 
30 nap parkolás után minden megkezdett további nap  900 Ft,-ba kerül.

Figyelem

Áraink az ÁFA-t tartalmazzák. Minden megkezdett nap díjköteles, de cégünk a 24:00 óra után hazaérkező vendégeinknek 03:00-ig, a parkolóba érkezőknek pedig 22:00 órától nem számítja az adott napot.

Szolgáltatásaink

Bőrönd súlyának ellenőrzése.

Autómosás, takarítás

Gépkocsi külső-belső takarítása

Személyautó Külső: 2.000 Ft, Belső: 1.700 Ft, Külső-Belső együtt: 3.200 Ft

Egyterű gépkocsik és Terepjárók Külső: 2.400 Ft, Belső: 2.100 Ft, Külső-Belső együtt: 4.500 Ft

Mikrobusz Külső: 2.800 Ft, Belső: 2.500 Ft, Külső-Belső együtt: 5.300 Ft

Autóinkat környezetbarát és víztakarékos technológiával mossuk.
További információért kattintson az alábbi képre.

Greenline Clean

Próbáljon ki minket, és nem akar majd máshol parkolni!

Nálunk nincs reptéri behajtási költség!

Mozgássérült parkolóval is rendelkezünk

Bőrönd súlyának ellenőrzése

Kulturált családias környezet, tiszta mosdók

Óriás parkoló terület(kültér, beltér)

A legjobb árakat kínáljuk!

Megérkezéskor a reptéri transzfer azonnal indul. Több transzfer autóval dolgozunk.

Utasainkat közvetlenül az indulási szintre visszük.

Bankkártyás fizetési lehetőség

Bankkártyás fizetési lehetőség

Hírlevél