A vállalat döntése nem meggondolatlan, hiszen az elmúlt években folyamatosan növekszik a Törökországba tartó utasok száma, a Turkish Airlines március 30. óta már napi három járatpárt üzemeltet Ferihegy és az isztambuli Atatürk repülőtér között. A low-cost modell alapján működő Pegasus Airlines viszont a hagyományos légitársasággal ellentétben a kisebb, Sabiha Gökçen légikikötőt használja. A repülőtér egyébként a cég bázisa is egyben, ahonnan összesen 97 belföldi és nemzetközi célállomásra üzemeltet járatokat.
Az utóbbi időszakban egyre növekvő kereslet az európai, elsősorban a nyugat-európai országok iránt megadta azt a lehetőséget a légitársaságnak, hogy szépen lassan mindegyik fontosabb régió repülőterén megjelenjenek a fehér-sárga festésű Boeing 737-800-as gépek, melyekből összesen 48 darab áll a cég rendelkezésére. Noha a társaság még további négy darab Airbus A320-as keskenytörzsűt is átvett az elmúlt időszakban, a flotta nagy része azért az amerikai típusokból fog állni még jó pár évig. Az európai gépek csupán azért kerültek Törökországba, mert az eredeti megrendelő nem vette át azokat, így a hirtelen felszabaduló példányokra csapott le a Pegasus.
A cég flottája csak később kerül bővítésre, egy 2013 decemberében aláírt megállapodás keretein belül. Az egyezség szerint a cég Airbus A320 neo, valamint A321 neo gépekre cseréli a járműparkot, ám az új utasszállítók érkezésének ideje egyelőre még nem ismert.
Budapest - Isztambul: Indulhat az árverseny?
A Pegasus a harmadik olyan cég lesz, amely Budapest és Isztambul között működtet járatokat. A hírnek a Wizz Air örülhet legkevésbé, ugyanis a két légitársaság profilja alapján ugyanazt az utazóréteget igyekszik gépeinek fedélzetére csábítani. A Turkish Airlines továbbra is inkább az átszállással továbbutazó vendégeket célozza meg igen színvonalas fedélzeti szolgáltatásaival, így aligha fog a viteldíjakon csökkenteni a két diszkont légitársaság párharca miatt.
Azon utasok, akik csupán egy törökországi hosszú hétvégét, vagy isztambuli városlátogatását terveznek, alighanem számíthatnak arra, hogy a két fuvarozó a lehető legversenyképesebb ajánlatokkal próbálja meg majd elhódítani a Pestre vagy éppen Isztambulba repülők nagy részét. Ráadásul a Pegasus-nál még a feladott csomagért sem kell külön fizetni, az 20kg-ig benne van a jegyárban.
Fontos hozzátenni, hogy a Pegasus Airlines megpróbálja kihasználni a domináns helyzetét a Sabiha Gökçen reptéren, így sok járat esetében van úgy kialakítva a menetrend, hogy átszállásra is legyen idő a belföldi, vagy nemzetközi célállomások felé, ugyanakkor az ilyen típusú transzferek lehetősége nyilván nem mérhető össze egy hagyományos légitársaság által nyújtott szolgáltatásokkal.
A hír forrása: Airportal.hu