gtag('config', 'AW-853523673');

Dollármilliárdos repülőgép megrendelések

Újabb dollármiliárdos megrendeléseket nyert el az Airbus, ezúttal Ázsiában. Négy légitársasággal összesen 160 darab repülőgép leszállítására vonatkozó tendert nyertek el, ezzel is alátámasztva azt, hogy a jövőben az Ázsiából érkező kereslet fűtheti majd az iparág növekedését.

Dollármilliárdos repülőgép megrendelések

Összesen 15 milliárd dollár értékű repülőgép megrendelést hozott tető alá négy ázsiai légitársasággal az Airbus csütörtökön, a még jelenleg is zajló kínai repülési expón. Ez is azt igazolja, hogy az elkövetkezendő időszakban az ázsiai térség, mindenekelőtt Kína lesz az iparág hajtóereje.

A héten jelent meg ugyanis az Airbus 20 éves kitekintője, amiben a cég hatalmas mennyiségű repülőgépigényt jelzett előre, ráadásul azt is prognosztizálva, hogy 2032-re már nem az USA, hanem Kína lesz a világ első számú belföldi légipiaca. A Boeing egyébként már korábban közzétette két évtizedes prognózisát, ráadásul az amerikaiak még optimistábbak, hiszen ők 4 800 milliárd dollárnyi új repülőgép szükséglettel számolnak, míg az Airbus „csak” 4400 milliárdnyival.

Dollármilliárdos repülőgép megrendelések

Az Airbus négy különböző légitársaságtól nyert el megrendelést, összesen 160 gépre vonatkozóan. A Bank of China légitársasági ága 25 darab gépet rendelt, míg két most induló légitársaság, a Qingdao Airlines és a Zhejiang Loong 20, illetve 23 repülő megvételére kötött szerződést. A VietJetAir-rel pedig előszerződést írtak alá 92 darab gép leszállításáról. A légitársaságok egyébként az A320-as családból rendeltek, amelyeket rövid- és középtávú utazásokra használnak elsősorban, és típustól függően nagyjából 220 utas befogadására alkalmasak.

 

Amint az ügyleteket végleges formába öntik, az Airbus túl fogja szárnyalni az idei évben az ezer darab feletti megrendelési határt is. Pedig az évet még 800 darabos céllal kezdte meg a cég, azonban a sorozatos megrendelések, köztük a júniusi párizsi repülőshow-n nyélbe ütött közel 70 milliárd dolláros ügyletek hatására a nyáron megemelte várakozását a cég.

Az Airbus anyavállalatának az EADS-nak a részvényei 1 százalék felett drágulnak a csütörtöki kereskedésben, míg a párizsi CAC40 tőzsdeindex csak pár pontos pluszban tartózkodik. Idén összesen pedig már közel 60 százalékot szárnyalt az árfolyam.

 

Az EADS árfolyama (Párizs)

 

Forrás: Investor

Elérhetőségek

Kültéri parkoló 

Kültéri fedett parkolás

Beltéri, zárt teremgarázs

Szolgáltatásaink

Autómosás, takarítás

 

1./ Személyautó, SUV, Kisbusz

Autóját az időjárás függvényében takarítjuk, visszaérkezése előtti nap vagy aznap. Lehetőség szerint a takarítás után garázsba állítjuk.

 

2./ Prémium autótakarítás

A következőket tartalmazza a mosás és takarításon kívül:

- Autó Klímarendszerének, szellőzőinek és teljes utasterének  a szagsemlegesítése,  fertőtlenítése ózongenerátorral.

 

Próbáljon ki minket, és nem akar majd máshol parkolni!

Nálunk nincs reptéri behajtási költség!

Mozgássérült parkolóval is rendelkezünk

Bőrönd súlyának ellenőrzése

Kulturált családias környezet, tiszta mosdók

Óriás parkoló terület(kültér, beltér)

A legjobb árakat kínáljuk!

Megérkezéskor a reptéri transzfer azonnal indul. Több transzfer autóval dolgozunk.

Utasainkat közvetlenül az indulási szintre visszük.

Bankkártyás fizetési lehetőség

Bankkártyás fizetési lehetőség