gtag('config', 'AW-853523673');

Elindult a Wizz Air első Budapest - Kutaiszi járata

Menetrend szerint, kedden 19 óra 20 perckor felszállt a Wizz Air első Budapest - Kutaiszi járata. A viszonylaton hetente kétszer, keddenként és szombatonként fognak majd repülni a légitársaság Airbusai.

Elindult a Wizz Air első Budapest - Kutaiszi járata

Ünnepélyes sajtótájékoztató, valamint járatnyitó ceremóniával egybekötve üdvözölték a magyar low-cost légitársaság első közvetlen összeköttetését Magyarország és Grúzia között.

A viszonylatot 2014. márciusában jelentette be Váradi József vezérigazgató, és Szijjártó Péter államtitkár, mely a vállalat “Irány Kelet!” stratégiájának egyik legfontosabb célállomása lesz ezentúl, hiszen az egyik leggyorsabban fejlődő régió felé nyílt egy újabb kapu mind a magyar, mint pedig a grúz emberek számára. A viszonylaton a vállalat előzetes tervei szerint nem csak a kikapcsolódni vágyó utasok fognak feltűnni, hanem a két ország között egyre inkább gyarapodó gazdasági együttműködések miatt sok tárgyalásokra igyekvő üzletember is használni fogja a legújabb légihidat. Az első járatot a vállalat HA-LWR lajstromjelű Airbus A320-as repülőgépe teljesítette, melynek fedélzetén 118 utas repült Kutaiszibe, míg a budapesti járatra 148-an foglaltak jegyet.

Elindult a Wizz Air első Budapest - Kutaiszi járata

A viszonylaton a nagy távolság miatt a dubaji járathoz hasonlóan súlykorlátozást kellett bevezetni, így a légitársaság nem tudja a gépek maximális kapacitását, azaz a 180 ülést megtölteni. A súlykorlátozás azért is szükséges, mert bár a budapesti flotta nagy része már az Airbus új fogyasztást csökkentő szárnyvégeivel, azaz Sharkletekkel van felszerelve, azonban a célállomást egy hosszabb útvonalon kénytelen repülni a cég, annak érdekében, hogy a napjainkban nem biztonságos ukrajnai és közel-keleti térségek légterét elkerülje.

Elindult a Wizz Air első Budapest - Kutaiszi járata

Grúzia második legnagyobb városa, Kutaiszi körülbelül 3 órányi autóútra terül el a fővárostól, Tbilisitől, míg a Fekete-tenger csodálatos partividékét alig két óra alatt el lehet érni. Az ország híres rendkívül változatos konyhájáról, valamint Magyarországhoz hasonlóan rengeteg bortermő vidék található ott a kedvező éghajlati viszonyok miatt.

Elindult a Wizz Air első Budapest - Kutaiszi járata

A város repülőtere 2013 szeptemberében nyitott meg hivatalosan a Wizz Air ukrán leányvállalata által üzemeltetett kijevi járattal, azóta pedig már összesen négy ország öt városából juthatunk el a nyugat-grúziai Imereti tartomány székhelyére a magyar vonatkozású low-cost társaság gépein.

A cikk forrása: Airportal

Elérhetőségek

Kültéri parkoló 

Kültéri fedett parkolás

Beltéri, zárt teremgarázs

Szolgáltatásaink

Autómosás, takarítás

 

1./ Személyautó, SUV, Kisbusz

Autóját az időjárás függvényében takarítjuk, visszaérkezése előtti nap vagy aznap. Lehetőség szerint a takarítás után garázsba állítjuk.

 

2./ Prémium autótakarítás

A következőket tartalmazza a mosás és takarításon kívül:

- Autó Klímarendszerének, szellőzőinek és teljes utasterének  a szagsemlegesítése,  fertőtlenítése ózongenerátorral.

 

Próbáljon ki minket, és nem akar majd máshol parkolni!

Nálunk nincs reptéri behajtási költség!

Mozgássérült parkolóval is rendelkezünk

Bőrönd súlyának ellenőrzése

Kulturált családias környezet, tiszta mosdók

Óriás parkoló terület(kültér, beltér)

A legjobb árakat kínáljuk!

Megérkezéskor a reptéri transzfer azonnal indul. Több transzfer autóval dolgozunk.

Utasainkat közvetlenül az indulási szintre visszük.

Bankkártyás fizetési lehetőség

Bankkártyás fizetési lehetőség