Az első hajtóműpróba során, amely egyben az alapos tanúsító program kezdetét is jelenti a LEAP-1B prototípusa az elvárásoknak megfelelően teljesített, felszálló teljesítményét biztonsággal elérte, de ez még csak a kezdet. A következő hetekben folytatódnak a részletes, indítási és működés közbeni vizsgálatok, amelyek során megfigyelik a hajtómű rendszereinek üzemét és a határok feszegetésére is sor kerül, hogy lássák, mit bír az eddig már több mint kétezres példányszámban értékesített Boeing 737 MAX gépcsalád leendő hajtóműve.
A CFM LEAP-1B erőforrásának hangsúlyos a szerepe a 737 MAX gazdaságosságában. A Boeing az ügyfeleinek tett ígérete szerint ugyanis a típuscsalád 14%-kal lesz üzemanyag takarékosabb mai, legkorszerűbb, wingletekkel is ellátott Next Generation szériáknál, míg a korai változatokhoz képest 20%-os előnyt mutathat fel.
Nyílt és kiélezett versenyt folytatva a megrendelőkért a Boeing nem bocsátkozott udvarias utalgatásokba, nevén nevezte a legfőbb konkurenst, az A320neo-t, és állításuk szerint azon túlmenően, hogy a 737-esek már napjainkban is takarékosabbak, a MAX modellek további 8%-kal vernek majd rá az új-hajtómű-opciós Airbus egy ülésre vetített üzemeltetési költségeire.
Az A320neo családot az Airbus kétféle hajtóművel kínálja, a Boeing 737 MAX viszont kizárólag a CFM LEAP-1B-vel rendelhető. Az Airbushoz a CFM LEAP-1A verziója mellett a Pratt&Whitney PurePower PW1100G választható még. Az európai repülőgépgyár a 2015-ös bevezetést ez utóbbi hajtóművel tervezi, a CFM-s verzió várhatóan csak 2016-tól lesz elérhető, de még mindig előbb, mint a 737 MAX egyáltalában, azt ugyanis - jelen állás szerint - csak 2017-től kezdi el szállítani a Boeing. A 737 Next Generation széria jelenlegi hajtóműve, a CFM56-7B hamarosan komoly mérföldkő teljesítményhez ér, gyártója a tízezredik példány átadására készül, amellyel minden idők legkeresettebb párosát alkotja a B737 - CFM56 kombinációja.
A CFM International az amerikai General Electric és a francia Snecma 1974-ben alapított közös vállalkozása.
A hír forrása: Airportal.hu