Felszállt az első utasokkal teli A350XWB

Ma először szállt fel úgy Airbus A350XWB, hogy fedélzete telis tele volt utasokkal. Az európai repülőgépgyár ugyanis megkezdte legújabb típusának ún. korai járatteljesítő próbáit. Összesen két ilyen lesz, mindkettő esetében valós légitársasági környezetben, az Air France és a Lufthansa utaskísérőinek közreműködésével. 

Felszállt az első utasokkal teli A350XWB

Ezek után kerül majd sor az igazán hosszú távú járatok repülésére, mert az Airbus természetesen azokat sem hagyja ki a sorból. A ma kezdődött ELF, vagyis angol megfelelője szerint Early Long Flights járatok viszont nem részei a hatósági berepülési programnak, csupán a gép rendszereinek alapos, valódi utasokkal való ellenőrzéseként és útvonal teljesítő kísérleteként szolgálnak. 

A program résztvevője az MSN2 prototípus, amely egyelőre, a jelenleg négy gépes A350-900XWB berepülő flottából az egyedüli, amelynek fedélzete teljesen kiépített. A ma délelőtt, helyi idő szerint 09:20-kor a toulouse-i Blagnac repülőtérről felszállt első járaton majdnem 250, az Airbus munkatársai közül toborzott próbautas tartózkodott, de a fedélzeten volt további 30 kabinszakértő is az Airbus, valamint a partnercégek részéről. 

Felszállt az első utasokkal teli A350XWB

Az Airbus idén készül forgalomba állítani legújabb, kompozit építésű szélestörzsű típusát. Az A350-900XWB várhatóan az ősz végén kerülhet üzemeltetői kézbe. Az indító légitársaság, a Qatar Airways vezérigazgatója korábbi nyilatkozata alapján novemberre várja az első sorozatgyártott A350-est.

A hír forrása: Airportal.hu

Elérhetőségek

Kültéri parkoló 

Kültéri fedett parkolás

Beltéri, zárt teremgarázs

Szolgáltatásaink

Autómosás, takarítás

 

1./ Személyautó, SUV, Kisbusz

Autóját az időjárás függvényében takarítjuk, visszaérkezése előtti nap vagy aznap. Lehetőség szerint a takarítás után garázsba állítjuk.

 

2./ Prémium autótakarítás

A következőket tartalmazza a mosás és takarításon kívül:

- Autó Klímarendszerének, szellőzőinek és teljes utasterének  a szagsemlegesítése,  fertőtlenítése ózongenerátorral.

 

Próbáljon ki minket, és nem akar majd máshol parkolni!

Nálunk nincs reptéri behajtási költség!

Mozgássérült parkolóval is rendelkezünk

Bőrönd súlyának ellenőrzése

Kulturált családias környezet, tiszta mosdók

Óriás parkoló terület(kültér, beltér)

A legjobb árakat kínáljuk!

Megérkezéskor a reptéri transzfer azonnal indul. Több transzfer autóval dolgozunk.

Utasainkat közvetlenül az indulási szintre visszük.

Bankkártyás fizetési lehetőség

Bankkártyás fizetési lehetőség