Forgalmasan telt a június az európai légitársaságoknak

Európa főbb diszkont és hagyományos légitársaságainál is nőtt az utasok száma júniusban, a legnagyobb bővülést a diszkont Norwegian érte el, a társaságok honlapján közölt forgalmi adatok szerint.

Forgalmasan telt a június az európai légitársaságoknak

A diszkont Norwegian 2,3 millió utast szállított júniusban, amely 21 százalékkal magasabb az előző év azonos időszakához viszonyítva, értékesített utaskilométerük 45 százalékkal magasabb, míg a kapacitásaikat 39 százalékkal emelték, járataik 82,5 százalékos kihasználtsággal üzemeltek, ez az adat 2,9 százalékponttal magasabb a tavaly júniusinál.

A legnagyobb diszkont légitársaság, a Ryanair 5 százalékos növekedésről számolt be, utasaik száma 7,9 millióról 8,3 millióra emelkedett, átlagos töltöttségi mutatójuk 84-ről 88 százalékra módosult júniusban. Az angol easyJet 10 százalékkal 6 millióra növelte utasai számát tavaly júniushoz képest ez év hatodik hónapjában, a járatok telítettsége pedig 2,1 százalékponttal 92 százalékra emelkedett. 

Hálózati légitársaságok: az IAG-csoport teljesített a legjobban 

A hagyományos társaságok közül a legjobb teljesítményt az International Airlines Group (IAG) cégei, a British Airways, az Iberia és a Vueling nyújtotta. 

Utasaik száma az egy évvel korábbihoz képest júniusban 7,1 millió volt, 8,8 százalékkal magasabb, értékesített utaskilométerük száma 5,9 százalékkal nőtt. Kapacitásaikat 8,5 százalékkal emelték, emiatt töltöttségi mutatójuk 2,1 százalékponttal 82,7 százalékra csökkent. A csoporton belül a Vueling 24, a British Airways 4,7, az Iberia 0,9 százalékkal növelte értékesített utaskilométereik számát. A francia-holland Air France-KLM-csoport 3,9 százalékkal 7,1 millióra emelte utasainak számát, kapacitásaikat 1,8 százalékkal emelték, töltöttségi mutatójuk 0,9 százalékponttal 86,2 százalékra emelkedett.

A német Lufthansa-csoport 9,9 millió utast szállított az év hatodik hónapjában, ez 1,3 százalékkal több a tavaly júniusi adatnál, viszont ezt a tavalyinál 2,7 százaléknál kevesebb, 88 600 járat teljesítésével érték el. Járataik átlagos kihasználtsága fél százalékponttal 82,1 százalékra csökkent.

Forrás: www.airportal.hu

Elérhetőségek

Kültéri parkoló 

Kültéri fedett parkolás

Beltéri, zárt teremgarázs

Szolgáltatásaink

Autómosás, takarítás

 

1./ Személyautó, SUV, Kisbusz

Autóját az időjárás függvényében takarítjuk, visszaérkezése előtti nap vagy aznap. Lehetőség szerint a takarítás után garázsba állítjuk.

 

2./ Prémium autótakarítás

A következőket tartalmazza a mosás és takarításon kívül:

- Autó Klímarendszerének, szellőzőinek és teljes utasterének  a szagsemlegesítése,  fertőtlenítése ózongenerátorral.

 

Próbáljon ki minket, és nem akar majd máshol parkolni!

Nálunk nincs reptéri behajtási költség!

Mozgássérült parkolóval is rendelkezünk

Bőrönd súlyának ellenőrzése

Kulturált családias környezet, tiszta mosdók

Óriás parkoló terület(kültér, beltér)

A legjobb árakat kínáljuk!

Megérkezéskor a reptéri transzfer azonnal indul. Több transzfer autóval dolgozunk.

Utasainkat közvetlenül az indulási szintre visszük.

Bankkártyás fizetési lehetőség

Bankkártyás fizetési lehetőség