Hangár épül a Wizznek Ferihegyen

A Wizz Air egy éven belül új karbantartó hangárt vehet birtokba a Budapest Airport és a Wizz Air ma aláírt megállapodása értelmében. Az új, 15 évre szóló bérleti szerződés aláírását a Wizz Air magyarországi működésének 10. évfordulójára időzítették, azt követően, hogy a légitársaság megkezdte nyolcadik repülőgépe üzemeltetését budapesti bázisán.

Hangár épül a Wizznek Ferihegyen

Az új karbantartó-javító hangár kizárólag a Wizz Air gépei számára épül meg a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren a Budapest Airport vezérigazgatója, Jost Lammers és a Wizz Air vezérigazgatója, Váradi József által ma aláírt megállapodás szerint. A Budapest Airport jövő nyárra építi fel az új létesítményt, amelyet a Wizz Air 15 éves időtartamra bérel. A Budapest Airport vonatkozó beruházása meghaladja a 3 millió eurós (kb. 900 millió forintos) összeget; a tervek szerint a repülőtér-üzemeltető 2015 augusztusában adja át a Wizz Airnek az új létesítményt.

A közvetlenül a műszaki előtérre nyíló új hangár a Lufthansa Technik és az Aeroplex által üzemeltetett meglévő karbantartó hangárok között épül fel. A mintegy 2000 négyzetméteres csarnokot egyidőben egy repülőgép veheti igénybe, így az új, Sharklettel szerelt Airbus A321neo típusú repülőgépek is, amelyek az elkövetkezendő években a Wizz flottájában is megjelenhetnek. A hangár bérleti szerződésének aláírását úgy ütemezték, hogy a Wizz Air budapesti működésének tizedik évfordulójára essen. 2004. június 24-én szállt fel ugyanis Budapesten az első London-Luton felé tartó Wizz Air járat. Azóta a Wizz Air folyamatosan bővítette budapesti működését, és ma már 35 desztinációra repül a magyar fővárosból. A növekedést elősegítendő a Wizz Air nemrégiben telepítette Budapestre a nyolcadik repülőgépét: múlt héten indította el a Budapest-Alicante járatot. A várakozások szerint a Wizz Air idén a budapesti viszonylatban már több mint 2 millió utast szállít.

Hangár épül a Wizznek Ferihegyen - Reptéri parkolás

„Büszkék vagyunk rá, hogy a Wizz Air a Budapest Airport légitársasági partnere, és nagyra értékeljük növekedési potenciálját a magyar piacon,” mondta Jost Lammers, a Budapest Airport vezérigazgatója. 

Hozzátette, „A hangár bérleti szerződés aláírásával a mai napon újabb lépést tettünk a Wizz Air budapesti jelenlétének további erősítése felé. Adminisztrációs központjuk, forgalmi részlegük, crew centerük, szimulátoruk és oktatási központjuk már a mi repülőterünkön működik. Beruházásunk annak a jele, hogy elkötelezettek vagyunk a további növekedés, a további munkahelyteremtés iránt a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren. Az új hangár lehetővé teszi, hogy a Wizz Air működése még olajozottabb legyen, képessé téve a légitársaságot arra, hogy magas színvonalú repülőgép-karbantartási tevékenységet is végezhessen/végeztethessen Budapesten a rutin-ellenőrzésektől egészen a nagyjavításokig.”

Hangár épül a Wizznek Ferihegyen - Reptéri parkolás

A Wizz Air vezérigazgatója, Váradi Jόzsef elmondta, „A mai nap emlékezetes mérföldkő társaságunk életében, hiszen gyökereink Magyarországon vannak, és több mint 500 magyar munkavállalót foglalkoztatunk. Az elmúlt 10 év során kiérdemeltük a magyar utazóközönség bizalmát és lojalitását, és a továbbiakban is igyekszünk részükre alacsony jegyárak mellett kiváló szolgáltatást nyújtani. Új hangárunk megnyitása a terv szerint 2015-ben magasan képzett magyar légiközlekedési szakembereknek biztosít itthoni álláslehetőséget.”

Forrás: www.airportal.hu

Elérhetőségek

Kültéri parkoló 

Kültéri fedett parkolás

Beltéri, zárt teremgarázs

Szolgáltatásaink

Autómosás, takarítás

1./ Személyautó

2./ Egyterű, SUV, kisbusz

Autóját az időjárás függvényében takarítjuk, visszaérkezése előtti nap vagy aznap. Lehetőség szerint a takarítás után garázsba állítjuk.

3./ Prémium autótakarítás

A következőket tartalmazza a mosás és takarításon kívül:

- Autó Klímarendszerének, szellőzőinek és teljes utasterének  a szagsemlegesítése,  fertőtlenítése ózongenerátorral

- Szilikonos gumiápolás

 

Próbáljon ki minket, és nem akar majd máshol parkolni!

Nálunk nincs reptéri behajtási költség!

Mozgássérült parkolóval is rendelkezünk

Bőrönd súlyának ellenőrzése

Kulturált családias környezet, tiszta mosdók

Óriás parkoló terület(kültér, beltér)

A legjobb árakat kínáljuk!

Megérkezéskor a reptéri transzfer azonnal indul. Több transzfer autóval dolgozunk.

Utasainkat közvetlenül az indulási szintre visszük.

Bankkártyás fizetési lehetőség

Bankkártyás fizetési lehetőség