Hat perc múlva lezuhan a repülőgép

A Europe Airpost pilótája sírva mondta, hogy hat perc múlva lezuhan a repülőgép.

Hat perc múlva lezuhan a repülőgép

Rémisztő perceket éltek át a Europe Airpost légitársaság utasai, akik a horvátországi Splitből repültek a franciaországi Nantes-ba. Az út már röviddel a felszállás után is rázós volt, mert a gép erős légörvénybe került. Ezután viszont leállt az egyik hajtómű, amit a pilóta is megerősített.

„A pilóta azt mondta, hogy kényszerleszállást kell végrehajtanunk Velencében, és azon viccelődött, hogy ez remek alkalom lenne meglátogatni a várost" – mesélte az egyik utas a Daily Mailnek. Az utasok nem voltak elragadtatva a tréfától, még inkább megrémültek azonban, amikor a pilóta nem sokkal később arra kérte őket, hogy készítsék elő a mentőmellényeiket, és vegyék le ékszereiket. „Azt mondta, hogy a tengerbe zuhanhatunk, és figyelmeztetett minket, hogy robbanás is lehet" – idézte fel a feszült perceket az utas.

„Mindenki elszörnyedt, még a légiutas-kísérők is. Egyikük teljesen pánikba esett, a másik falfehérré vált, és csendben maradt. Amikor ismét szólt a pilóta, már sírt. Azt mondta, hat percünk van a becsapódásig, de ne essünk pánikba. Az emberek sikoltoztak" – mesélte tovább az augusztus 23-án átélt horrort. Végül a Boeing 737-es gép épségben leszállt Velence repülőterén, sérülés nem történt.

Hat perc múlva lezuhan a repülőgép

Az eljárást begyakorolta a személyzet

A Europe Airpost szóvivője igyekezett kisebbíteni az eset súlyosságát, hangsúlyozva, hogy az utasok biztonsága nem volt veszélyben. „A Splitből Nantes-ba tartó járat egyik hajtóművénél szokatlan jelenséget tapasztaltak. A személyzet ezt azonosította, döntött a Velencében történő leszállásról, és tájékoztatta erről az utasokat. Ezt az eljárást begyakorolta a személyzet, amely rendben letette a gépet Velencében."

Forrás: Origo

Elérhetőségek

Kültéri parkoló

Ingyenes transzfer.

Nincs belépési díj a repülőtérre!

1 nap parkolás    -   2.900 Ft. 

2 nap parkolás    -   3.200 Ft. 

3 nap parkolás    -   3.900 Ft. 

4 nap parkolás    -   4.500 Ft.

5 nap parkolás    -   4.900 Ft.

6 nap parkolás    -   5.500 Ft.         

7 nap parkolás    -   5.900 Ft.          

8 nap parkolás    -   6.600 Ft.         

9 nap parkolás    -   7.200 Ft.          

10 nap parkolás  -   7.600 Ft.          

11 nap parkolás  -   7.900 Ft.

12 nap parkolás  -   8.400 Ft.

13 nap parkolás  -   8.800 Ft.

14 nap parkolás  -   9.400 Ft.

15 nap parkolás  -   9.800 Ft.

16-20 nap parkolás  -   10.000 Ft.

21-30 nap parkolás  -   15.000 Ft.

30 nap parkolás felett kérje egyedi árajánlatunkat!

 

Kültéri fedett parkoló

Ingyenes transzfer.

Nincs belépési díj a repülőtérre!

1 nap parkolás   -     4.700 Ft.

2 nap parkolás   -     5.400 Ft.

3 nap parkolás   -     6.200 Ft.

4 nap parkolás   -     7.200 Ft.

5 nap parkolás   -     7.800 Ft.

6 nap parkolás   -     8.400 Ft.

7 nap parkolás   -     8.800 Ft.

8 nap parkolás   -     9.700 Ft.

9 nap parkolás   -     10.300 Ft.

10 nap parkolás  -   10.900 Ft.

11 nap parkolás  -   11.800 Ft.

12 nap parkolás  -   12.800 Ft.

13 nap parkolás  -   13.400 Ft.

14 nap parkolás  -   14.400 Ft.

15 nap parkolás  -   15.900 Ft.

16 nap parkolás  -   16.500 Ft.

17-30 nap parkolás  -   21.000 Ft.

30 nap parkolás felett kérje egyedi árajánlatunkat!

 

Fedett teremgarázs

Ingyenes transzfer.

Nincs belépési díj a repülőtérre!

1 nap parkolás -    4.900 Ft,- 

2 nap parkolás -    6.300 Ft,- 

3 nap parkolás -    7.500 Ft,- 

4 nap parkolás -    8.200 Ft,- 

5 nap parkolás -    9.200 Ft,- 

6 nap parkolás -    10.500 Ft,- 

7 nap parkolás -   11.500 Ft,- 

8 nap parkolás -   12.400 Ft,- 

9 nap parkolás -   13.900 Ft,- 

10 nap parkolás - 14.400 Ft,- 

11 nap parkolás - 15.000 Ft,- 

12 nap parkolás - 15.500 Ft,- 

13 nap parkolás - 17.600 Ft,- 

14 nap parkolás - 18.300 Ft,- 

15 nap parkolás - 19.500 Ft,-

16 nap parkolás - 20.400 Ft,-

17-20 nap parkolás - 23.000 Ft,- 

21-25 nap parkolás - 25.000 Ft,- 

26-30 nap parkolás - 28.000 Ft,- 

30 nap parkolás felett kérje egyedi árajánlatunkat!

Figyelem

Áraink az ÁFA-t tartalmazzák. Minden megkezdett nap díjköteles, de cégünk a 24:00 óra után hazaérkező vendégeinknek 03:00-ig, a parkolóba érkezőknek pedig 22:00 órától nem számítja az adott napot.

Szolgáltatásaink

Bőrönd súlyának ellenőrzése.

Autómosás, takarítás

Gépkocsi külső-belső takarítása

1./ SZEMÉLYGÉPKOCSI – KICSI

Külső: 2.000 Ft

Belső: 2.000 Ft

Külső – Belső együtt: 4.000 Ft

2./ SZEMÉLYGÉPKOCSI – NAGY, KOMBI, EGYTERŰ, TEREPJÁRÓ

Külső: 2.500 Ft

Belső: 2.500 Ft

Külső – Belső együtt: 5.000 Ft

3./ MIKROBUSZ

Külső: 3.000 Ft

Belső: 3.000 Ft

Külső – Belső együtt: 6.000 Ft

Autóinkat környezetbarát és víztakarékos technológiával mossuk.
 

Próbáljon ki minket, és nem akar majd máshol parkolni!

Nálunk nincs reptéri behajtási költség!

Mozgássérült parkolóval is rendelkezünk

Bőrönd súlyának ellenőrzése

Kulturált családias környezet, tiszta mosdók

Óriás parkoló terület(kültér, beltér)

A legjobb árakat kínáljuk!

Megérkezéskor a reptéri transzfer azonnal indul. Több transzfer autóval dolgozunk.

Utasainkat közvetlenül az indulási szintre visszük.

Bankkártyás fizetési lehetőség

Bankkártyás fizetési lehetőség

Hírlevél