gtag('config', 'AW-853523673');

Hová repül a legtöbb magyar?

Minden korábbinál erősebb volt az évkezdet a Budapest Airport termináljain, hiszen majdnem kétmillió utas érkezett és indult az első negyedévben. A legnépszerűbb város London volt.

Hová repül a legtöbb magyar?

A légiközlekedésben hagyományosan leggyengébb forgalmú időszakban, vagyis januárban, februárban és márciusban is folytatódott, sőt tovább gyorsult az utasforgalom növekedése a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren. Az előző év azonos időszakához képest mért 12,6 százalékos bővülés minden idők legerősebb évkezdete volt Ferihegyen – derül ki a Budapest Airport közleményéből.

Hová repül a legtöbb magyar?

A küldő városok statisztikáját a forgalom alapján most is London vezeti, négy repülőterére összesen öt légitársaság repül Budapestről. Párizs stabilan átvette a második helyet, nem utolsósorban az Air France járatbővítésének köszönhetően. Utána Brüsszel, Róma, Frankfurt, Isztambul, Milánó, Amszterdam, München és Moszkva a sorrend.

Stabilan vezet a Wizz Air

A légitársaságok sorrendjét továbbra is a Wizz Air vezeti magabiztosan. A magyar hátterű légitársaság idén tavasszal sorrendben a kilencedik Airbus A320-as típusú gépet hozza a budapesti bázisra. Az új gépnek köszönhetően tudja a légitársaság elindítani a maastrichti, az hurghadai és a szardíniai új járatot, illetve növelni a járatszámot a már meglévő útvonalakon. Az utasforgalom alapján a második helyezett a Ryanair, utána a Lufthansa, az easyJet, a Norwegian, az Air France, a Germanwings, a British Airways, a KLM és Turkish Airlines következik.

Hová repül a legtöbb magyar?

„Tekintettel arra, hogy még számos új légitársaság és útvonal megjelenése várható a nyári időszakban, így az Air China pekingi, az Air Transat torontói valamint az Iberia és az Iberia Express madridi járata, joggal állíthatjuk, hogy a légiközlekedés nagymértékben hozzájárul a magyar idegenforgalom fellendüléséhez" – hangsúlyozta Kam Jandu, a Budapest Airport kereskedelmi igazgatója.

Forrás: Origo

Elérhetőségek

Kültéri parkoló 

Kültéri fedett parkolás

Beltéri, zárt teremgarázs

Szolgáltatásaink

Autómosás, takarítás

 

1./ Személyautó, SUV, Kisbusz

Autóját az időjárás függvényében takarítjuk, visszaérkezése előtti nap vagy aznap. Lehetőség szerint a takarítás után garázsba állítjuk.

 

2./ Prémium autótakarítás

A következőket tartalmazza a mosás és takarításon kívül:

- Autó Klímarendszerének, szellőzőinek és teljes utasterének  a szagsemlegesítése,  fertőtlenítése ózongenerátorral.

 

Próbáljon ki minket, és nem akar majd máshol parkolni!

Nálunk nincs reptéri behajtási költség!

Mozgássérült parkolóval is rendelkezünk

Bőrönd súlyának ellenőrzése

Kulturált családias környezet, tiszta mosdók

Óriás parkoló terület(kültér, beltér)

A legjobb árakat kínáljuk!

Megérkezéskor a reptéri transzfer azonnal indul. Több transzfer autóval dolgozunk.

Utasainkat közvetlenül az indulási szintre visszük.

Bankkártyás fizetési lehetőség

Bankkártyás fizetési lehetőség