gtag('config', 'AW-853523673');

Ilan Mor: minden turista biztonsága szavatolt Izraelben

Minden turista biztonsága szavatolt Izraelben, a kialakult konfliktusban egyetlen turistának sem esett baja - mondta Ilan Mor Izrael nagykövete csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón.

Ilan Mor: minden turista biztonsága szavatolt Izraelben

A nagykövet hibás lépésnek nevezte, hogy a Ben Gurion Nemzetközi Repülőtérre közlekedő járatok többségét júliusban felfüggesztették a légitársaságok. Izrael nyílt, demokratikus, pluralista állam, ahová bárki beléphet és távozhat, és ahol betartják, betartatják a vallásszabadságot - jelentette ki, hozzátéve: a biztonsági erőknél az egyén biztonsága mindenek felett áll.

Váradi János, az El Al izraeli légitársaság magyarországi vezetője elmondta, márciustól napi két járat közlekedik Budapest és Tel Aviv között, amelyek 90 százalékos átlagos töltöttségi mutatóval üzemelnek.

Az izraeli turisztikai hivatal adatai szerint tavaly 14 ezer magyar ment Izraelbe, az El Al járatain 74 ezren utaztak összesen. Idén július végéig 65 ezer utasa volt a légitársaságnak, ebből 9 ezer volt magyar utazó. A teljes utasszám 52 százalékkal emelkedett az első hét hónapban. Váradi János ismertetése szerint a magyar utasok helyfoglalása az elmúlt pár hétben három százalékkal növekedett.

Forrás: www.airportal.hu

Elérhetőségek

Kültéri parkoló 

Kültéri fedett parkolás

Beltéri, zárt teremgarázs

Szolgáltatásaink

Autómosás, takarítás

 

1./ Személyautó, SUV, Kisbusz

Autóját az időjárás függvényében takarítjuk, visszaérkezése előtti nap vagy aznap. Lehetőség szerint a takarítás után garázsba állítjuk.

 

2./ Prémium autótakarítás

A következőket tartalmazza a mosás és takarításon kívül:

- Autó Klímarendszerének, szellőzőinek és teljes utasterének  a szagsemlegesítése,  fertőtlenítése ózongenerátorral.

 

Próbáljon ki minket, és nem akar majd máshol parkolni!

Nálunk nincs reptéri behajtási költség!

Mozgássérült parkolóval is rendelkezünk

Bőrönd súlyának ellenőrzése

Kulturált családias környezet, tiszta mosdók

Óriás parkoló terület(kültér, beltér)

A legjobb árakat kínáljuk!

Megérkezéskor a reptéri transzfer azonnal indul. Több transzfer autóval dolgozunk.

Utasainkat közvetlenül az indulási szintre visszük.

Bankkártyás fizetési lehetőség

Bankkártyás fizetési lehetőség