"Mivel az időjárás meghiúsította, hogy a TeSzedd akción részt tudjunk venni, ezért az idén is a szemétszedés mellé állt Budapest Airport Zrt. vállalta, hogy biztosítja a szükséges kesztyűket, zsákokat, és gondoskodik az összegyűjtött hulladék elszállításáról, így ezúton is köszönjük a segítségüket" - mondta el Mészáros Balázs, az akció szervezője. Május 24.-én szombat reggel 9-kor 19 lelkes önkéntes gyűlt össze a Cargodomb nevű fotós helyen, ahol a hatékony munkavégzésnek köszönhetően mintegy háromnegyed óra alatt megtisztították a dombot, a parkolót, és a környező füves területet. Ez után a csapat a Spotterdombhoz vonult át, ahol nemcsak a fotós helyen, hanem az oda vezető bekötő úton és a sorompó környékén is összeszedték a szemetet.
A fotós pozíciók környezetében nagy mennyiségű szemét nem volt, feltehetően az évek óta tartó szemétszedési kampányoknak, illetve a kihelyezett tábláknak köszönhetően. A parkolókban, illetve a sorompó körüli területen, amit nem csak a spotterek, hanem az alkalom szerűen kilátogatók is használnak, sajnos jelentősebb az eldobált szemét mennyisége.
Továbbra is kérünk mindenkit, hogy figyeljen környezetére, és óvja a terület tisztaságát!
A hír forrása: Airportal.hu