Jól indult az év a Budapest Airport számára

Minden eddiginél jobban kezdődött a 2014-es év a Budapest Airport számára. Az év első hét hetében nem kevesebb, mint 850 450 utas fordult meg a terminálokon, ami 7,1 %-os, ígéretes növekedés az egy évvel ezelőttihez képest. A Budapest Airport közleménye.

Jól indult az év a Budapest Airport számára

Hagyományosan a január és a február a leggyengébb forgalmú hónap a légiközlekedésben, mégis a Budapest Airport számára nagyon jól kezdődött az év: növekednek az utasszámok, közel teltházasan közlekedik a járatok nagy része és javulnak a teljesítmény-mutatók. Különösen az utasforgalmi növekedés számottevő az év kezdetén. Mind a hagyományos, mind a diszkont légitársaságok hozzájárultak az erős évkezdethez, ami 7,1 %-kal több utast jelentett, összesen 850 450 utast 2014 első hét hétében. Egyes légitársaságoknál jelentős, kétszámjegyű forgalomnövekedés áll a statisztikák mögött. Az ún. load-factor vagyis az egy járaton eladott ülőhelyek aránya 2,4 %-kal javult tavalyhoz képest. 

Jól indult az év a Budapest Airport számára - Nemzeti Reptéri ParkolóAz erőteljes növekedéssel folytatódik az egyre nagyobb igény a repülőjegyek iránt, amit tavaly ősz óta regisztráltak a Budapest Airportnál. A mostani, 7,1 %-os növekedés kétszerese annak a 3,2 %-os növekedési rátának, amit a Repülőterek Nemzetközi Szövetsége (Airports Council International, ACI Europe) idénre prognosztizál Európára. A növekedés motorja kétségtelenül a keleti piacokon található és különösen dinamikus Oroszországban és Törökországban. Az orosz és a török nagyvárosokkal naponta több Aeroflot, Turkish Airlines, UTair valamint Wizz Air járat köti össze Budapestet. 

“Szorosan együtt dolgozunk légitársasági partnereinkkel azon, hogy megtartsuk és tovább erősítsük ezt a pozitív fejlődési irányt az év folyamán” – jelentette ki Jost Lammers, a Budapest Airport vezérigazgatója. Hozzátette: “Úgy látjuk, hogy nagyon nagy kereslet mutatkozik a repülőjegyek iránt mind a diszkont, mind a hagyományos szektorban. Mindezt elősegíti az is, hogy a magyar gazdaság az európai átlagot meghaladó mértékben fejlődik, növekednek a beruházások és élénkül az üzleti élet és egyre bővül a turizmus is. A légiközlekedés nagyon gyorsan reagál a GDP-növekedésre Magyarországon éppúgy, mint más európai országokban – méghozzá a növekvő jegyeladásokkal. A Budapest Airport járathálózata már most is nagyon sok értékes úti célt kínál, új járatokat és desztinációkat nyitunk rövidesen, vagy nagyobb járatsűrűséget tudunk kínálni utasainknak a meglévő útvonalakon.”

Forrás: Airportal

Elérhetőségek

Kültéri parkoló

Ingyenes transzfer.

Nincs belépési díj a repülőtérre!

  1 nap parkolás -       2.500 Ft,-

  2 nap parkolás -       2.800 Ft,-

  3 nap parkolás -       3.600 Ft,-

  4 nap parkolás -       4.200 Ft,-

  5 nap parkolás -       4.900 Ft,-

  6 nap parkolás -       5.300 Ft,-

  7 nap parkolás -       5.600 Ft,-

  8 nap parkolás -       6.000 Ft,-

  9 nap parkolás -       6.400 Ft,-

10 nap parkolás -       7.000 Ft,-

11 nap parkolás -       7.400 Ft,-

12 nap parkolás -       7.900 Ft,-

13 nap parkolás -       8.400 Ft,-

14 nap parkolás -       8.900 Ft,-

15 nap parkolás -       9.400 Ft,-

16 nap parkolás -       9.800 Ft,-

17-30 nap parkolás - 10.400 Ft,-

30 nap parkolás után minden megkezdett további nap  400 Ft,-ba kerül.

 

Kültéri fedett parkoló

Ingyenes transzfer.

Nincs belépési díj a repülőtérre!

  1 nap parkolás -   3.000 Ft,-

  2 nap parkolás -   4.500 Ft,-

  3 nap parkolás -   5.500 Ft,-

  4 nap parkolás -   6.500 Ft,-

  5 nap parkolás -   7.100 Ft,-

  6 nap parkolás -   7.600 Ft,-

  7 nap parkolás -   8.200 Ft,-

  8 nap parkolás - 8.900 Ft,-

  9 nap parkolás - 9.600 Ft,-

10 nap parkolás - 10.200 Ft,-

11 nap parkolás - 10.900 Ft,-

12 nap parkolás - 11.600 Ft,-

13 nap parkolás - 12.500 Ft,-

14 nap parkolás - 13.400 Ft,-

15 nap parkolás - 15.000 Ft,-

16 nap parkolás - 16.400 Ft,-

17-30 nap parkolás - 20.000 Ft,-

30 nap parkolás után minden megkezdett további nap  800 Ft,-ba kerül.

 

Fedett teremgarázs

Ingyenes transzfer.

Nincs belépési díj a repülőtérre!

Akció! Most a kültéri fedett parkoló árán parkolhat a teremgarázsban.
Az árait fentebb láthatja.

  1 nap parkolás -   3.800 Ft,-

  2 nap parkolás -   5.600 Ft,-

  3 nap parkolás -   6.600 Ft,-

  4 nap parkolás -   7.500 Ft,-

  5 nap parkolás -   8.500 Ft,-

  6 nap parkolás -   9.500 Ft,-

  7 nap parkolás -  10.500 Ft,-

  8 nap parkolás -  11.500 Ft,- 

  9 nap parkolás -  13.000 Ft,-

10 nap parkolás -  13.500 Ft,-

11 nap parkolás -  14.200 Ft,-

12 nap parkolás -  14.800 Ft,-

13 nap parkolás -  16.500 Ft,-

14 nap parkolás -  17.500 Ft,-

15 nap parkolás -  18.500 Ft,-

16 nap parkolás -  19.500 Ft,-

17-30 nap parkolás - 26.000 Ft,-

 
30 nap parkolás után minden megkezdett további nap  900 Ft,-ba kerül.

Figyelem

Áraink az ÁFA-t tartalmazzák. Minden megkezdett nap díjköteles, de cégünk a 24:00 óra után hazaérkező vendégeinknek 03:00-ig, a parkolóba érkezőknek pedig 22:00 órától nem számítja az adott napot.

Szolgáltatásaink

Bőrönd súlyának ellenőrzése.

Autómosás, takarítás

Gépkocsi külső-belső takarítása

Személyautó Külső: 2.000 Ft, Belső: 1.700 Ft, Külső-Belső együtt: 3.200 Ft

Egyterű gépkocsik és Terepjárók Külső: 2.400 Ft, Belső: 2.100 Ft, Külső-Belső együtt: 4.500 Ft

Mikrobusz Külső: 2.800 Ft, Belső: 2.500 Ft, Külső-Belső együtt: 5.300 Ft

Autóinkat környezetbarát és víztakarékos technológiával mossuk.
További információért kattintson az alábbi képre.

Greenline Clean

Próbáljon ki minket, és nem akar majd máshol parkolni!

Nálunk nincs reptéri behajtási költség!

Mozgássérült parkolóval is rendelkezünk

Bőrönd súlyának ellenőrzése

Kulturált családias környezet, tiszta mosdók

Óriás parkoló terület(kültér, beltér)

A legjobb árakat kínáljuk!

Megérkezéskor a reptéri transzfer azonnal indul. Több transzfer autóval dolgozunk.

Utasainkat közvetlenül az indulási szintre visszük.

Bankkártyás fizetési lehetőség

Bankkártyás fizetési lehetőség

Hírlevél