Angus Houston, a keresőakció ausztrál parancsnoka szerint vizuális és hang formájú jelet is fogtak, és a hanghullám szerinte pont olyan, mint egy fekete dobozé. "Nyomon vagyunk, de további bizonyítékokra van szükségünk" – mondta Houston.
Arról még mindig nincs hír, hogy a kínai hajó által szombaton észlelt pulzáló jelek a Malaysian Airlines eltűnt gépétől származnak-e.
A Boeingnek március 8-án veszett nyoma, miközben 239 emberrel a fedélzetén Kuala Lumpurból Pekingbe tartott.A hatóságok továbbra sem zárják ki, hogy műszaki hiba okozta a tragédiát, ugyanakkor úgy vélik, több jel - köztük a gép kommunikációjának megszűnése - arra utal, hogy az MH370-es járatot szándékosan téríthették el eredeti útvonalától több ezer kilométerrel.
A hír forrása: Index