Malév Il-14-es modellek érkeznek a Phoenixtől

Újabb, igen értékes repülőgépmodellekkel gyarapodhat a magyar vonatkozású kiadásokat gyűjtők kollekciója. A Phoenix Model, amely már több Malév repülőgépmodellt is piacra dobott egyszerre két újdonságot jelentett ma be november havi katalógusában. Az egykori nemzeti légitársaság első Iljusin típusa, az Il-14-es fog megjelenni kétféle korabeli festésmintával. 

Malév Il-14-es modellek érkeznek a Phoenixtől

Két Malév Iljusin Il-14 típusú utasszállító repülőgép jelenik meg a Phoenix Model következő havi szórásában. Az egyik HA-MAD, míg a másik HA-MAE lajstrommal kerülhet a gyűjtők polcaira, méghozzá az igen kedvelt nagyobbik, 1:200 méretarányú kivitelben. 

A gyártó alapvetően két, a kisebb 1:400, valamint a nagyobb 1:200 méretaránnyal dolgozik. Mindkettőben jelent meg már Malév, de a kisebb méretben Wizz Air és Pannon Airlines gép is. Akárcsak az eddigiek az Il-14-esek is fémből fognak készülni, saját futóikon, vagy külön megvásárolható állványon is kiállíthatók lesznek. 

"A többféle Malév kiadást is megélt Phoenixről most már bátran elmondható, hogy barátja a magyar légiközlekedés-történetnek" - nyilatkozta Csemniczky Kristóf, az AIRportal.hu főszerkesztő-helyettese, aki gyűjtőként együttműködve a gyártóval a mostani Il-14-esek, valamint korábbi más Malév modellek megjelenésének előkészítésében is részt vett. "Örömömre szolgál, hogy a hosszadalmas és alapos egyeztetéseket követően, amelyek során a gyártó munkatársai rendkívül nyitottan és barátságos érdeklődéssel álltak a Malév legendás típusához, ma hivatalosan is bejelentésre kerültek a modellek" - tette hozzá. 

Több modellgyártó is működik a piacon, de azon túl, hogy a Phoenix a legnagyobbak között szerepel és termékei szinte minden kontinensen jelen vannak, érdemes tudni róla, hogy egyedüli, amelynek 1:200 méretarányú Il-14 öntvény van birtokában. Eddig mindössze öt darab modellt jelenttettek meg ebből a típusból, háromféle Aeroflot és kétféle CSA festéssel, ehhez csatlakozik most egyszerre két Malév kivitel. 

Az első három Il-14-es 1957-ben érkezett meg a Malévhez. 1960-ig, az első négy-hajtóműves típus, az Il-18-as színrelépéséig pedig a magyar légitársaság zászlóshajója volt. Azt megelőzően a Li-2-es volt a legnagyobb, de az Il-14-esekkel már újabb nemzetközi távlatok nyíltak meg a vállalat útvonalhálózata számára és a fedélzeti szolgáltatás színvonala is előrébb lépett. 

Az Il-14-es változatos, színes típus volt a Malév történetében, már ami a festésmintáit illeti, ugyanis 1968-ig tartó pályafutása alatt többször is változott a vállalati arculat, sőt nagyrészt éppen a 14-eseken formálódott. A legelső minta szerint még végig kiírták a törzsre, hogy Magyar Légiközlekedési Vállalat és mögé Hungarian Air Transport, aztán jött a Malév Hungarian Air Transport és végül a jól ismert MALÉV Hungarian Airlines. 

A Phoenix által elkészülő két gép, HA-MAE és HA-MAD mindketten 1958-ban érkeztek Ferihegyre. Előbbi a Hungarian Air Transport, míg utóbbi a Malév egészen a 2012-es fennállásáig alkalmazott Hungarian Airlines utónevet viseli. 

Aki még többet szeretne megtudni a Malév Il-14-es típustörténetéről annak mindenképp ajánljuk figyelmébe az ebben a hónapban a Magyar Repüléstörténeti Társaság által kiadott AeroHistória sorozat legújabb, 6. részét, amely Zsaludek Endre szerkesztésében az Il-14-es típus részletes ismertetőjéül szolgál.

A modellek magyarországi forgalmazója, a repülőgépmodell.hu pedig már meg is kezdte az előrendelések felvételét.

Forrás: Airportal

Elérhetőségek

Kültéri parkoló

Ingyenes transzfer.

Nincs belépési díj a repülőtérre!

  1 nap parkolás -       2.500 Ft,-

  2 nap parkolás -       2.800 Ft,-

  3 nap parkolás -       3.600 Ft,-

  4 nap parkolás -       4.200 Ft,-

  5 nap parkolás -       4.900 Ft,-

  6 nap parkolás -       5.300 Ft,-

  7 nap parkolás -       5.600 Ft,-

  8 nap parkolás -       6.000 Ft,-

  9 nap parkolás -       6.400 Ft,-

10 nap parkolás -       7.000 Ft,-

11 nap parkolás -       7.400 Ft,-

12 nap parkolás -       7.900 Ft,-

13 nap parkolás -       8.400 Ft,-

14 nap parkolás -       8.900 Ft,-

15 nap parkolás -       9.400 Ft,-

16 nap parkolás -       9.800 Ft,-

17-30 nap parkolás - 10.400 Ft,-

30 nap parkolás után minden megkezdett további nap  400 Ft,-ba kerül.

 

Kültéri fedett parkoló

Ingyenes transzfer.

Nincs belépési díj a repülőtérre!

  1 nap parkolás -   3.000 Ft,-

  2 nap parkolás -   4.500 Ft,-

  3 nap parkolás -   5.500 Ft,-

  4 nap parkolás -   6.500 Ft,-

  5 nap parkolás -   7.100 Ft,-

  6 nap parkolás -   7.600 Ft,-

  7 nap parkolás -   8.200 Ft,-

  8 nap parkolás - 8.900 Ft,-

  9 nap parkolás - 9.600 Ft,-

10 nap parkolás - 10.200 Ft,-

11 nap parkolás - 10.900 Ft,-

12 nap parkolás - 11.600 Ft,-

13 nap parkolás - 12.500 Ft,-

14 nap parkolás - 13.400 Ft,-

15 nap parkolás - 15.000 Ft,-

16 nap parkolás - 16.400 Ft,-

17-30 nap parkolás - 20.000 Ft,-

30 nap parkolás után minden megkezdett további nap  800 Ft,-ba kerül.

 

Fedett teremgarázs

Ingyenes transzfer.

Nincs belépési díj a repülőtérre!

Akció! Most a kültéri fedett parkoló árán parkolhat a teremgarázsban.
Az árait fentebb láthatja.

  1 nap parkolás -   3.800 Ft,-

  2 nap parkolás -   5.600 Ft,-

  3 nap parkolás -   6.600 Ft,-

  4 nap parkolás -   7.500 Ft,-

  5 nap parkolás -   8.500 Ft,-

  6 nap parkolás -   9.500 Ft,-

  7 nap parkolás -  10.500 Ft,-

  8 nap parkolás -  11.500 Ft,- 

  9 nap parkolás -  13.000 Ft,-

10 nap parkolás -  13.500 Ft,-

11 nap parkolás -  14.200 Ft,-

12 nap parkolás -  14.800 Ft,-

13 nap parkolás -  16.500 Ft,-

14 nap parkolás -  17.500 Ft,-

15 nap parkolás -  18.500 Ft,-

16 nap parkolás -  19.500 Ft,-

17-30 nap parkolás - 26.000 Ft,-

 
30 nap parkolás után minden megkezdett további nap  900 Ft,-ba kerül.

Figyelem

Áraink az ÁFA-t tartalmazzák. Minden megkezdett nap díjköteles, de cégünk a 24:00 óra után hazaérkező vendégeinknek 03:00-ig, a parkolóba érkezőknek pedig 22:00 órától nem számítja az adott napot.

Szolgáltatásaink

Bőrönd súlyának ellenőrzése.

Autómosás, takarítás

Gépkocsi külső-belső takarítása

Személyautó Külső: 2.000 Ft, Belső: 1.700 Ft, Külső-Belső együtt: 3.200 Ft

Egyterű gépkocsik és Terepjárók Külső: 2.400 Ft, Belső: 2.100 Ft, Külső-Belső együtt: 4.500 Ft

Mikrobusz Külső: 2.800 Ft, Belső: 2.500 Ft, Külső-Belső együtt: 5.300 Ft

Autóinkat környezetbarát és víztakarékos technológiával mossuk.
További információért kattintson az alábbi képre.

Greenline Clean

Próbáljon ki minket, és nem akar majd máshol parkolni!

Nálunk nincs reptéri behajtási költség!

Mozgássérült parkolóval is rendelkezünk

Bőrönd súlyának ellenőrzése

Kulturált családias környezet, tiszta mosdók

Óriás parkoló terület(kültér, beltér)

A legjobb árakat kínáljuk!

Megérkezéskor a reptéri transzfer azonnal indul. Több transzfer autóval dolgozunk.

Utasainkat közvetlenül az indulási szintre visszük.

Bankkártyás fizetési lehetőség

Bankkártyás fizetési lehetőség

Hírlevél