Második magyarországi útvonalát nyitja a CSA

Budapesten tartott ma sajtótájékoztatót a Czech Airlines (CSA), hogy a Magyar Turizmus Zrt-vel, valamint Hévíz városával közösen is bejelentsék, július 28-tól a cseh nemzeti légitársaság szezonális járattal köti össze Prágát és a Balatont. A CSA flottájának regionális típusával, ATR 72-eseivel fogja az útvonalat teljesíteni. egy héten egyszeri alkalommal, egészen novemberig. 

Második magyarországi útvonalát nyitja a CSA

Hévíz, a keresett fürdőváros, illetve a Balaton, Közép-Európa legnagyobb tava a cseh légitársaságnak köszönhetően a történelem során először tesz szert közvetlen légi kapcsolatra Csehország fővárosával. A Czech Airlines útvonalhálózatában a budapesti után, a Balaton hévízi a második magyarországi célpont lesz. 

A balatoni járatról egyébként a Magyar Turizmus Zrt. és a Budapest Airport által közösen szervezett tavalyi, 2013-as budapesti Routes Europe Konferencián kezdődtek meg a tárgyalások, és idén június végére született meg az elhatározás, a Czech Airlines július 28-tól belevág és megkezdi az útvonal üzemeltetését. Az utóbbi időben a csehek körében egyre nagyobb érdeklődéstől övezett a magyar tenger, a vendégszám növekedett, tavaly elérte a 6520 regisztráltat. A légitársaság és a magyar turizmus is erre a trendre igyekszik építeni, és bíznak benne, hogy a közvetlen légijárat csak még tovább növeli a forgalmat - hangsúlyozta Horváth Gergely, a Magyar Turizmus Zrt. vezérigazgató-helyettese. 

Második magyarországi útvonalát nyitja a CSA - Reptéri parkoló

Hévíz város polgármestere, Papp Gábor elmondta, a városi fejlesztési tervek fontos eleme a légi összeköttetés biztosítása, ami ma már elengedhetetlen feltétele a turizmusfejlesztésnek. A cseh turistákról szólva, számuk az elmúlt években növekvő tendenciát mutatott, 2013-ban már átlépte a 28.000 vendégéjszakát, ami 14%-os növekedés volt a 2012. évi számokhoz képest. Az új repülőjárat kapcsán ugyanakkor leszögezte, az a régió számára is növekedési lehetőségeket biztosít. A Hévíz-Balaton Airport ugyanis Nyugat-Magyarország és a Balaton régió repülőtere. 100 kilométeres vonzáskörzetében 100.000 vendégágy, természeti kincsek, gyógyászati központok, kulturális események, sportolási lehetőségek és nem mellesleg borrégiók is várják a vendégeket. 

A polgármester tájékoztatása szerint a repülőtér üzemeltetésének 2012-es átvétele óta folyamatosan azon vannak, hogy bővítsék a légikikötő forgalmát. Munkájuk eredményképp a 2012-es 19.000 fős utazóközönség számot 2013-ra már 28.000-re sikerült emelni. A jelenlegi kapacitások mellett az idei évben pedig már 35.000 utasra számítanak. 

Kedvező csatlakozások ki-, és beutazóknak egyaránt, kombináció Budapesttel 

A prágai járat ráadásul fontos szerepet tölthet be a kiutazó forgalom erősítésében, ami elengedhetetlen lesz a stabil üzemeltetéshez. A CSA úgy alakította a menetrendet, hogy gyors és kényelmes csatlakozási lehetőségeket kínáljon számos európai fővárosba, vagy nagyvárosba, mint például Berlinbe, Hamburgba, Frankfurtba, Párizsba, Milánóba, Amszterdamba, Brüsszelbe, vagy Koppenhágába. 

Az utazóknak érdemes tudni, hogy a hévízi repülőtér még ingyenes parkolási lehetőséget is biztosít a terminál előtti parkolójában, amely még vonzóbbá teheti a nyugat-magyarországi régióból utazni vágyóknak az inneni repülést. Daniel Sabík, a Czech Airlines szóvivőjének prezentációjából kiderült, a balatoni járatot a CSA csaknem egész hálózata számára igyekezett elérhetővé, nemcsak a cseh utazókra, hanem például moszkvai, permi, vagy jekatyerinburgi járatokról érkező oroszok számára is, akikről köztudott mennyire kedvelik a hévízi wellness és gyógy-szolgáltatásokat. A közöltek alapján a légitársaság alapos stratégiát igyekezett állítani az útvonal mögé, amelynek köszönhetően jó eséllyel lehet hosszú életű. 

Jelen állás szerint a járat november eleje-közepéig lesz elérhető, de egyértelmű szándék a jövő nyári menetrendben való újranyitás, sőt a Magyar Turizmus Zrt. vezérigazgató-helyettesének nyilatkozata szerint, mivel a Balatonon nemcsak a nyarat lehet kellemesen tölteni, reményei szerint akár egész évesre is válthat majd a járat. 

Második magyarországi útvonalát nyitja a CSA - Reptéri parkoló

Lényeges továbbá, hogy a hévízi járat kombinálható a budapestivel, így a turisták száméra kényelmesebben tervezhető egy magyarországi körutazás, már csak azért is, mivel a Czech Airlines a hétköznapokon napi három, míg a hétvégente napi két járatot is kínál a prágai Václav Havel és a budapesti Liszt Ferenc nemzetközi repülőterek között. Említésre érdemes, hogy Prága az interkontinentális utazók számára is egyre inkább szóba jöhető választás, mivel a SkyTeam légiszövetségi és egyben code-share partner Delta Air Lines Boeing 767-300ER gépeivel New Yorkba, míg a cseh zászlóvivő saját szélestörzsű Airbus A330-300-asával Szöulba kínál hosszú távú járatokat. Budapestről momentán sajnos egyik sem érhető el közvetlen járattal. 

Ami az utazóközönséget illeti a balatoni régióba elsődlegesen turistákra számítanak. A repülőgépeken többségükben tehát pihenni, nyaralni vágyók várhatóak, de a CSA ATR 72-500-as típusai, amelyek az útvonal teljesítésére vannak jelölve business osztályt is kínálnak. A fedélzet 8 üzleti és 56 turista osztályú utas szállítására alkalmas, végig a kabinban 2-2-es ülés elrendezést követve. 

A budapesti járatokat is teljesítő ATR 72-esekből a cseh nemzeti flotta összesen 5 darabbal rendelkezik. A típus Pratt&Whitney gyártotta turbolégcsavaros hajtóműveivel 695km/h maximális sebességgel képes útvonalait teljesíteni.

Forrás: www.airportal.hu

Elérhetőségek

Kültéri parkoló

Ingyenes transzfer.

Nincs belépési díj a repülőtérre!

  1 nap parkolás -       2.500 Ft,-

  2 nap parkolás -       2.800 Ft,-

  3 nap parkolás -       3.600 Ft,-

  4 nap parkolás -       4.200 Ft,-

  5 nap parkolás -       4.900 Ft,-

  6 nap parkolás -       5.300 Ft,-

  7 nap parkolás -       5.600 Ft,-

  8 nap parkolás -       6.000 Ft,-

  9 nap parkolás -       6.400 Ft,-

10 nap parkolás -       7.000 Ft,-

11 nap parkolás -       7.400 Ft,-

12 nap parkolás -       7.900 Ft,-

13 nap parkolás -       8.400 Ft,-

14 nap parkolás -       8.900 Ft,-

15 nap parkolás -       9.400 Ft,-

16 nap parkolás -       9.800 Ft,-

17-30 nap parkolás - 10.400 Ft,-

30 nap parkolás után minden megkezdett további nap  400 Ft,-ba kerül.

 

Kültéri fedett parkoló

Ingyenes transzfer.

Nincs belépési díj a repülőtérre!

  1 nap parkolás -   3.000 Ft,-

  2 nap parkolás -   4.500 Ft,-

  3 nap parkolás -   5.500 Ft,-

  4 nap parkolás -   6.500 Ft,-

  5 nap parkolás -   7.100 Ft,-

  6 nap parkolás -   7.600 Ft,-

  7 nap parkolás -   8.200 Ft,-

  8 nap parkolás - 8.900 Ft,-

  9 nap parkolás - 9.600 Ft,-

10 nap parkolás - 10.200 Ft,-

11 nap parkolás - 10.900 Ft,-

12 nap parkolás - 11.600 Ft,-

13 nap parkolás - 12.500 Ft,-

14 nap parkolás - 13.400 Ft,-

15 nap parkolás - 15.000 Ft,-

16 nap parkolás - 16.400 Ft,-

17-30 nap parkolás - 20.000 Ft,-

30 nap parkolás után minden megkezdett további nap  800 Ft,-ba kerül.

 

Fedett teremgarázs

Ingyenes transzfer.

Nincs belépési díj a repülőtérre!

Akció! Most a kültéri fedett parkoló árán parkolhat a teremgarázsban.
Az árait fentebb láthatja.

  1 nap parkolás -   3.800 Ft,-

  2 nap parkolás -   5.600 Ft,-

  3 nap parkolás -   6.600 Ft,-

  4 nap parkolás -   7.500 Ft,-

  5 nap parkolás -   8.500 Ft,-

  6 nap parkolás -   9.500 Ft,-

  7 nap parkolás -  10.500 Ft,-

  8 nap parkolás -  11.500 Ft,- 

  9 nap parkolás -  13.000 Ft,-

10 nap parkolás -  13.500 Ft,-

11 nap parkolás -  14.200 Ft,-

12 nap parkolás -  14.800 Ft,-

13 nap parkolás -  16.500 Ft,-

14 nap parkolás -  17.500 Ft,-

15 nap parkolás -  18.500 Ft,-

16 nap parkolás -  19.500 Ft,-

17-30 nap parkolás - 26.000 Ft,-

 
30 nap parkolás után minden megkezdett további nap  900 Ft,-ba kerül.

Figyelem

Áraink az ÁFA-t tartalmazzák. Minden megkezdett nap díjköteles, de cégünk a 24:00 óra után hazaérkező vendégeinknek 03:00-ig, a parkolóba érkezőknek pedig 22:00 órától nem számítja az adott napot.

Szolgáltatásaink

Bőrönd súlyának ellenőrzése.

Autómosás, takarítás

Gépkocsi külső-belső takarítása

Személyautó Külső: 2.000 Ft, Belső: 1.700 Ft, Külső-Belső együtt: 3.200 Ft

Egyterű gépkocsik és Terepjárók Külső: 2.400 Ft, Belső: 2.100 Ft, Külső-Belső együtt: 4.500 Ft

Mikrobusz Külső: 2.800 Ft, Belső: 2.500 Ft, Külső-Belső együtt: 5.300 Ft

Autóinkat környezetbarát és víztakarékos technológiával mossuk.
További információért kattintson az alábbi képre.

Greenline Clean

Próbáljon ki minket, és nem akar majd máshol parkolni!

Nálunk nincs reptéri behajtási költség!

Mozgássérült parkolóval is rendelkezünk

Bőrönd súlyának ellenőrzése

Kulturált családias környezet, tiszta mosdók

Óriás parkoló terület(kültér, beltér)

A legjobb árakat kínáljuk!

Megérkezéskor a reptéri transzfer azonnal indul. Több transzfer autóval dolgozunk.

Utasainkat közvetlenül az indulási szintre visszük.

Bankkártyás fizetési lehetőség

Bankkártyás fizetési lehetőség

Hírlevél