Megelégelte az NKH a Sólyom vádjait

Közleményben válaszolt a Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH) a Sólyom Hungarian Airways Kft. vezetőinek a hatósági eljárással kapcsolatos állításaira.

Megelégelte az NKH a Sólyom vádjait

Vágó József, a Sólyom Hungarian Airways Kft. ügyvezetője október elején az MTI-nek még azt nyilatkozta: "jelen pillanatban nem látok olyan körülményt, amely alapján a Nemzeti Közlekedési Hatóság visszatarthatná az engedélyek kiadását", ezzel szemben október 10-én, csütörtökön már komoly vádakkal illette a hatóságot az ATV-nek adott interjújában. 

Elmondása szerint rengeteg szabálytalanságot, sőt visszaélést tapasztaltak, amelyeket most már dokumentumokkal is tudnak igazolni. Vágó az eljárás aktuális szakaszáról úgy nyilatkozott, hogy több olyan pont van, amelyben a hatóság szabályokat és törvényt sértett, amivel azt érték el, hogy a működéshez szükséges engedélyeiket ne adják ki és befektetőjük tulajdonképp ennek késedelme miatt is lépett vissza és nem folyósított pénzt. 

A Nemzeti Közlekedési Hatóság Légügyi Hivatala a kiadott sajtóközlemény szerint az engedélyezési eljárásokat minden esetben eljárási határidőn belül, a légitársasággal folyamatosan konzultálva, együttműködve folytatja le. A hatósági engedélyezéshez beérkezett anyagok azonban minden egyes eljárásban hiányosak, illetve nem megfelelőek voltak, így hiánypótlások kibocsátására volt szükség, melyek az eljárás határidejét hosszabbítják. A hatóság az engedélyezési folyamatot a szakmai szabályoknak megfelelően, a szokásosnál jelentősen gyorsabb munkatempóban végezte, ez az eljárásokban lévő dokumentumokkal egyértelműen igazolható - írta közleményében az NKH.

Mint ismeretes, a Sólyom Holding vezetője, Lucsik János október 10-én, csütörtök délután közölte a cég 73 dolgozójával, hogy a potenciális befektetővel folytatott tárgyalások elakadtak, a cégnek pedig nincs pénze és nem tudja kifizetni az esedékes szeptemberi bérüket. Hurtyák Róbert, a cég másik ügyvezetője pedig beadta lemondását. Lucsik azt is elmondta, hogy Vágó József, a Sólyom Airways ügyvezetője kedden közölte vele: az ománi befektetővel továbbra sem köttetett szerződés. 

A Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH) 2013.10.10-én kiadott sajtóközleménye:


A Sólyom Hungarian Airways az elmúlt napokban a sajtóban és egyéb nyilatkozatokban megjelent állításaival kapcsolatban a Nemzeti Közlekedési Hatóság álláspontja a következő:

A Nemzeti Közlekedési Hatóság Légügyi Hivatala az engedélyezési eljárásokat minden esetben eljárási határidőn belül, a légitársasággal folyamatosan konzultálva, együttműködve folytatja le. A hatósági engedélyezéshez beérkezett anyagok azonban minden egyes eljárásban hiányosak, illetve nem megfelelőek voltak, így hiánypótlások kibocsátására volt szükség, melyek az eljárás határidejét hosszabbítják. Az engedélyek kiadása jelentős mértékben attól függ, hogy a kérelmező mikor képes hiánytalan és szakmailag megfelelő anyagokat benyújtani az egyes eljárásokban.

A hatóság az engedélyezési folyamatot a szakmai szabályoknak megfelelően, a szokásosnál jelentősen gyorsabb munkatempóban végezte, ez az eljárásokban lévő dokumentumokkal egyértelműen igazolható.

Tekintettel arra, hogy a légiközlekedés területén irányadó szabályozás jellemzően európai uniós, az európai hatóságok – így a magyar felett is – az Európai Bizottság közvetlenül vagy Európai Repülésbiztonsági Ügynökségen (EASA) keresztül gyakorol felügyeletet. A felügyelet keretein belül az EASA a hatóság működését általában, illetve az egyes engedélyezési eljárásokat is bármikor felülvizsgálhatja. Mivel a légitársaság engedélyezési eljárásai során is elsősorban európai uniós normáknak kell megfelelni, és a magyar hatóságot is bármikor ellenőrizhetik, hogy megfelelően folytatta- e le ezeket az eljárásokat, a Légügyi Hivatal rendkívül körültekintően jár el az engedélyezési eljárások során.

Továbbá különösen egy alakuló új társaság olyan kiemelt európai figyelmet kap, mely mindenképpen indokolja az alapos, szakszerű és körültekintő eljárást.

Forrás: Airportal

Elérhetőségek

Kültéri parkoló 

Kültéri fedett parkolás

Beltéri, zárt teremgarázs

Szolgáltatásaink

Autómosás, takarítás

 

1./ Személyautó, SUV, Kisbusz

Autóját az időjárás függvényében takarítjuk, visszaérkezése előtti nap vagy aznap. Lehetőség szerint a takarítás után garázsba állítjuk.

 

2./ Prémium autótakarítás

A következőket tartalmazza a mosás és takarításon kívül:

- Autó Klímarendszerének, szellőzőinek és teljes utasterének  a szagsemlegesítése,  fertőtlenítése ózongenerátorral.

 

Próbáljon ki minket, és nem akar majd máshol parkolni!

Nálunk nincs reptéri behajtási költség!

Mozgássérült parkolóval is rendelkezünk

Bőrönd súlyának ellenőrzése

Kulturált családias környezet, tiszta mosdók

Óriás parkoló terület(kültér, beltér)

A legjobb árakat kínáljuk!

Megérkezéskor a reptéri transzfer azonnal indul. Több transzfer autóval dolgozunk.

Utasainkat közvetlenül az indulási szintre visszük.

Bankkártyás fizetési lehetőség

Bankkártyás fizetési lehetőség