Nemzeti légitársaság felállítását szorgalmazza a Jobbik
- Főoldal
- Hírek, érdekességek
- Nemzeti légitársaság felállítását szorgalmazza a Jobbik
A Jobbik frakcióvezetője egy frakcióközi szakértői munkacsoport létrehozását kezdeményezi a parlamenti pártoknál egy magyar nemzeti légitársaság létrehozásával, valamint a Liszt Ferenc repülőtér és a szükséges kiegészítő tevékenységek többségi magyar kézbe kerülésével kapcsolatos koncepció kidolgozása érdekében - jelentette be Vona Gábor keddi sajtótájékoztatóján.
Álláspontja szerint egy ilyen koncepció kidolgozása nemzetbiztonsági és nemzetgazdasági érdek, valamint az ország szuverenitásának a szimbóluma is. A Jobbik számításai szerint ezzel körülbelül százezer magyar munkahelyet lehetne teremteni.
Vona Gábor emlékeztetett arra is, hogy a Malév és Ferihegyi repülőtér privatizálását vizsgáló bizottság a munkája végeztével határozatban felkérte a közlekedésért felelős minisztert, hogy 2013. június 30-ig készítsen tervet egy nemzeti légitársaság létrehozásáról és a repülőtér magyar kézbe kerüléséről, ez azonban a mai napig nem készült el.
A frakcióvezető ismertette: a nemzeti légügyi stratégia létrehozásában, így a munkacsoport tevékenységében számítanak a civil szféra, a szakmai szervezetek és a kormány munkájára is. A Jobbik tervei szerint egy éven keresztül dolgozna a munkacsoport, de ez meghosszabbítható lenne igény esetén.
Bertha Szilvia a sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy jelenleg a Liszt Ferenc repülőtéren "balkáni állapotok" uralkodnak, romlik a színvonal és egyre szűkül a repülőtér tevékenysége, ráadásul a Malév megszűnésével magyar légitársaság sincsen. Ezzel a Jobbik szerint fennáll a veszélye, hogy néhány éven belül Magyarország a perifériára szorul, és "valódi és értékelhető légiközlekedés nélküli országgá" válik, aminek komoly nemzetgazdasági és nemzetbiztonsági következményei lesznek.
Úgy fogalmazott: a kormány "tesze-tosza", hiszen bár azt nyilatkozzák, hogy várják a befektetőket egy magyar légitársaság megalapításához, de nincsen ehhez semmilyen koncepciójuk. Szerinte a munkacsoportnak pont az lenne a feladata, hogy egy a mindenkori kormányok számára azonnal felhasználható koncepciót készítsen, mert a Jobbik szerint igenis megvalósítható lenne egy budapesti székhelyű magyar nemzeti légitársaság, csak megfelelő tervek kellenek hozzá.
Forrás: Airportal
Elérhetőségek
- HD kamerákkal őrzött
- Rendőrségi riasztóval ellátott
- 0-24 órás felügyelet
- 2,5 m magas kerítéssel körbe zárt
- 3 oldalról zárt garázsok, előről nyitottak
- Biztonságos 3x6m-es blokkokban
- Megvédi autóját az időjárási viszontagságoktól
- fedettek és exlusive kisgarázsok magassága 1,9 m, kérjük ezt vigyelembe venni
- 400 m2-es zárt csarnokunk mellett, 4 oldalról zárt, különálló 3x6m-es exclusive garázsok
- Megvédi autóját az UV-sugaraktól
- 100% biztonság
Szolgáltatásaink
- Bőrönd súlyának, méreteinek ellenőrzése
- Bőröndfóliázás
- Autómosás, takarítás
- Lámpapolír, szélvédőjavítás
- Ózonos klímatisztítás
- Autó waxolás
- Klíma feltöltés
Autómosás, takarítás
1./ Személyautó, SUV, Kisbusz
- Külső: 6500 Ft,-
- Belső: 6500 Ft,-
- Külső – Belső: 13.000 Ft,-
Autóját az időjárás függvényében takarítjuk, visszaérkezése előtti nap vagy aznap. Lehetőség szerint a takarítás után garázsba állítjuk.
2./ Prémium autótakarítás
- Külső - Belső: 18.000 Ft,
A következőket tartalmazza a mosás és takarításon kívül:
- Autó Klímarendszerének, szellőzőinek és teljes utasterének a szagsemlegesítése, fertőtlenítése ózongenerátorral.
Próbáljon ki minket, és nem akar majd máshol parkolni!
Nálunk nincs reptéri behajtási költség!
Mozgássérült parkolóval is rendelkezünk
Bőrönd súlyának ellenőrzése
Kulturált családias környezet, tiszta mosdók
Óriás parkoló terület(kültér, beltér)
A legjobb árakat kínáljuk!
Megérkezéskor a reptéri transzfer azonnal indul. Több transzfer autóval dolgozunk.
Utasainkat közvetlenül az indulási szintre visszük.
Bankkártyás fizetési lehetőség
