Őrjöngő utas: Ferihegyen szállt le a Qatar Airbus A330-as

Egy erőszakos utas miatt megszakította útját Budapesten, szombaton nem sokkal nulla óra után a Qatar Airways Frankfurt - Doha járata.

Őrjöngő utas: Ferihegyen szállt le a Qatar Airbus A330-as

Az AIRportal.hu információi szerint egy 26 éves, kuvaiti állampolgárságú férfi utas őrjöngeni és randalírozni kezdett a repülőgép fedélzetén és dulakodásba keveredett a járat személyzetével. Az utast, aki feltehetően valamilyen tudatmódosító szer hatása alatt állt a járat személyzete a többi utas segítségével megfékezte és leszíjazták. A dulakodás során az egyik légiutaskísérő könnyebb sérüléseket szenvedett.

A járat, melyet a légitársaság A7-ACC lajstromjelű, Airbus A330-202 típusú gépe teljesített Arad térségében fordult vissza Budapest felé, majd megkezdte a süllyedést a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre. 

Az A330-as 0:19-kor rendben leszállt Ferihegyen a 31R futópályára, majd begurult a 278A állóhelyre, ahol az AMS Repülőtéri Egészségügyi Szolgálat munkatársai várták a repülőgépet. Az AMS munkatársai az érintett utast eltávolították a gép fedélzetéről, nyugtatót adtak be neki, majd átadták az OMSZ leriasztott mentő egységének, akik a toxikológiára szállították. 

Őrjöngő utas: Ferihegyen szállt le a Qatar Airbus A330-as

Az AMS munkatársai légiutaskísérő könnyű sérüléseit a helyszínen ellátták, majd a járat a hajnali órákban folytatta útját Doha felé.

Forrás: www.airportal.hu

Elérhetőségek

Kültéri parkoló

Ingyenes transzfer.

Nincs belépési díj a repülőtérre!

  1 nap parkolás -       2.500 Ft,-

  2 nap parkolás -       2.800 Ft,-

  3 nap parkolás -       3.600 Ft,-

  4 nap parkolás -       4.200 Ft,-

  5 nap parkolás -       4.900 Ft,-

  6 nap parkolás -       5.300 Ft,-

  7 nap parkolás -       5.600 Ft,-

  8 nap parkolás -       6.000 Ft,-

  9 nap parkolás -       6.400 Ft,-

10 nap parkolás -       7.000 Ft,-

11 nap parkolás -       7.400 Ft,-

12 nap parkolás -       7.900 Ft,-

13 nap parkolás -       8.400 Ft,-

14 nap parkolás -       8.900 Ft,-

15 nap parkolás -       9.400 Ft,-

16 nap parkolás -       9.800 Ft,-

17-30 nap parkolás - 10.400 Ft,-

30 nap parkolás után minden megkezdett további nap  400 Ft,-ba kerül.

 

Kültéri fedett parkoló

Ingyenes transzfer.

Nincs belépési díj a repülőtérre!

  1 nap parkolás -   3.000 Ft,-

  2 nap parkolás -   4.500 Ft,-

  3 nap parkolás -   5.500 Ft,-

  4 nap parkolás -   6.500 Ft,-

  5 nap parkolás -   7.100 Ft,-

  6 nap parkolás -   7.600 Ft,-

  7 nap parkolás -   8.200 Ft,-

  8 nap parkolás - 8.900 Ft,-

  9 nap parkolás - 9.600 Ft,-

10 nap parkolás - 10.200 Ft,-

11 nap parkolás - 10.900 Ft,-

12 nap parkolás - 11.600 Ft,-

13 nap parkolás - 12.500 Ft,-

14 nap parkolás - 13.400 Ft,-

15 nap parkolás - 15.000 Ft,-

16 nap parkolás - 16.400 Ft,-

17-30 nap parkolás - 20.000 Ft,-

30 nap parkolás után minden megkezdett további nap  800 Ft,-ba kerül.

 

Fedett teremgarázs

Ingyenes transzfer.

Nincs belépési díj a repülőtérre!

Akció! Most a kültéri fedett parkoló árán parkolhat a teremgarázsban.
Az árait fentebb láthatja.

  1 nap parkolás -   3.800 Ft,-

  2 nap parkolás -   5.600 Ft,-

  3 nap parkolás -   6.600 Ft,-

  4 nap parkolás -   7.500 Ft,-

  5 nap parkolás -   8.500 Ft,-

  6 nap parkolás -   9.500 Ft,-

  7 nap parkolás -  10.500 Ft,-

  8 nap parkolás -  11.500 Ft,- 

  9 nap parkolás -  13.000 Ft,-

10 nap parkolás -  13.500 Ft,-

11 nap parkolás -  14.200 Ft,-

12 nap parkolás -  14.800 Ft,-

13 nap parkolás -  16.500 Ft,-

14 nap parkolás -  17.500 Ft,-

15 nap parkolás -  18.500 Ft,-

16 nap parkolás -  19.500 Ft,-

17-30 nap parkolás - 26.000 Ft,-

 
30 nap parkolás után minden megkezdett további nap  900 Ft,-ba kerül.

Figyelem

Áraink az ÁFA-t tartalmazzák. Minden megkezdett nap díjköteles, de cégünk a 24:00 óra után hazaérkező vendégeinknek 03:00-ig, a parkolóba érkezőknek pedig 22:00 órától nem számítja az adott napot.

Szolgáltatásaink

Bőrönd súlyának ellenőrzése.

Autómosás, takarítás

Gépkocsi külső-belső takarítása

Személyautó Külső: 2.000 Ft, Belső: 1.700 Ft, Külső-Belső együtt: 3.200 Ft

Egyterű gépkocsik és Terepjárók Külső: 2.400 Ft, Belső: 2.100 Ft, Külső-Belső együtt: 4.500 Ft

Mikrobusz Külső: 2.800 Ft, Belső: 2.500 Ft, Külső-Belső együtt: 5.300 Ft

Autóinkat környezetbarát és víztakarékos technológiával mossuk.
További információért kattintson az alábbi képre.

Greenline Clean

Próbáljon ki minket, és nem akar majd máshol parkolni!

Nálunk nincs reptéri behajtási költség!

Mozgássérült parkolóval is rendelkezünk

Bőrönd súlyának ellenőrzése

Kulturált családias környezet, tiszta mosdók

Óriás parkoló terület(kültér, beltér)

A legjobb árakat kínáljuk!

Megérkezéskor a reptéri transzfer azonnal indul. Több transzfer autóval dolgozunk.

Utasainkat közvetlenül az indulási szintre visszük.

Bankkártyás fizetési lehetőség

Bankkártyás fizetési lehetőség

Hírlevél