A társaság működését hat darab Boeing 737-500-as típusú keskenytörzsű repülőgéppel kívánja megkezdeni, melyek a teljes szervizelés után érkeznek Magyarországra. Az első, Álmos vezér névre keresztelt gépük 2013. augusztus 18-án szállt le a Liszt Ferenc Nemzetközi repülőtéren. Az IHO, internetes újság információi szerint tizenhat, a Sólyom Hungarian Airways-hez köthető leányvállalatot alapítottak meg, melyek többek között a légitársaság különböző munkafolyamatainak kiszolgálására, magasépítési munkákra, valamint utazásszervezésre lesznek hivatottak
Tervek
A nyilvánosságra került információk alapján a légitársaság 6 gépes flottával kezdené meg működését. A tervek között szerepel 2014-re tengerentúli járatok indítása is. 2017-re már 50 gépes flottával terveznek. Első évben 700 fővel, majd három év alatt fokozatosan 3000 fősre bővített munkaerővel terveznek belépni a piacra. A Sólyom Hungarian Airways a várakozások szerint a prémium kategóriában kíván majd versenybe szállni.
Megállapodás alapján a légitársaság finanszírozási keretét, pénzügyi hátterét ománi és arab emírségekbeli befektetők hosszú távon biztosítják. A légitársaság augusztus 1-jén közzétette hirdetését a munkatársainak felvételére, beszállítók jelentkezésére. A vezérigazgató tájékoztatása szerint több lízingcéggel is sikerült stratégiai megállapodást kötni. A már bérelt első 6 Boeing 737–500 típusú gép átvételét megkezdik, az első gép augusztus 18-án érkezik Budapestre. Vágó József hangsúlyozta, hogy szerinte van igény a hálózati légitársaság minőségi szolgáltatására. Magyar munkaerővel kívánnak dolgozni, a cég, valamint a munkavállalók is Magyarországon fognak adózni.
A cég 2013. július 24-én a budapesti első sajtótájékoztatóján Vágó József vezérigazgató közölte, hogy a légitársaság kezdetben 6 géppel 22 európai városba repül majd. A gépek 110 székesek lesznek, 12 székes business osztállyal. Az első gépet Álmos vezérnek nevezték el. Sajtóhírek szerint a Sólyom Airways első, menetrend szerinti desztinációi Amszterdam, Brüsszel, Frankfurt, London, Milánó, Párizs, Stockholm lesznek majd. A Sólyom Hungarian Airways és a Budapest Airport közös megállapodás alapján a budapesti repülőtér 2. terminálján egy exkluzív, európai színvonalú szolgáltatásokat nyújtó VIP várótermet épít majd.
Az első Boeing 737-500-as gép 2013. augusztus 18-án érkezett meg Budapestre, a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 1-es termináljára, ahol ünnepélyes keretek között fogadták. A repülőgép a HA-SHA lajstromjelzést kapta, amely a légitársaság nevének kezdőbetűiből áll, illetve az Álmos Vezér nevet kapta. A további repülőgépek is a hét vezér neveit fogják viselni. A Boeing 737-es egy alacsony, a futópálya felett végrehajtott áthúzással mutatkozott be a közönségnek, majd a repülőtér 31L futópályáján landolt..
Vágó József sajtóérdeklődésre elmondta, hogy a korábban tervezett Avro RJ85-ös regionális gépek beszerzése helyett további Boeing 737 Classic gépeket állítanak szolgálatba a rövid távú útvonalakon, de terveik között szerepel Airbus A320 és A321-es típusú repülőgépek beszerzése is az elkövetkezendő években. Az első repülőgépek kezdetben charter járatként üzemelnek majd, amíg mind a hat repülőgép meg nem érkezik Budapestre. A vezérigazgató elmondása szerint, csak akkor kezdődhet a menetrendszerű járatok beindítása, ha mindegyik gép megérkezik a kelet angliai Bournemouth-ból, ahol felújítják és átfestik a gépeket. Az online jegyértékesítés augusztus végén kezdődhet meg míg az első menetrend szerinti járat októberben szállhat fel.
A légitársaság 2014-ben állítaná szolgálatba az első széles törzsű, interkontinentális járatát, amely a tervek szerint Airbus A330 vagy A340-500 és/vagy -600-as típussal repülnének. A flotta összetétele 2017-ig 50 repülőgépből állna, 30 közepes hatótávolságú, 10 regionális és 10 interkontinentális gépből.
Forrás: Wikipedia