Az új járat (AY 995) délután 16:30-kor száll fel Helsinkiből és három órás repülést követően, helyi idő szerint 17:30-kor érkezik meg Londonba, ahonnan (AY 996) 18:35-kor indul vissza és éjjel 00:35-kor landol ismét a finn fővárosban.
A Finnair tájékoztatása szerint a sűrített járat-rendszerben elsődlegesen a flotta legújabb, Sharkletes Airbus A321 típusai fognak közlekedni, amelyből az elsőt (OH-LZG) tavaly szeptemberben vették át és mára már három ilyen szolgál a gépparkban.
A oneworld légiszövetségben működő finn légitársaság egyébként az első, amely az Airbus új, hatékonyságot növelő szárnyvég-technológiájával, a Sharklettel helyezett üzembe az A321-es típust.
A Finnair 2010-ben döntött öt darab A321-es beszerzése mellett. A Boeing 757-esek helyébe érkező Airbusok kiválasztásában fontos tényező volt a megfelelő teljesítmény, ezért határoztak a megnövelt, 5470km hatótávú, 180 perces ETOPS-ra jogosított, legújabb szárnyvégi kiegészítőkkel felvértezett változat mellet, amelynek kabinkonfigurációja 3-3-as üléselosztásban összesen 209 utas szállítására biztosít teret.
A londoni járatsűrítés előnyeivel jár, hogy szélesíti az átszállási lehetőségek körét, mind nagy-britanniai, mind írországi célpontokra, de az egyik legfontosabb, az észak-amerikai csatlakozások is még inkább elérhetővé válnak, illetőleg a tengerentúlról visszafelé, Finnországba tartó utasoknak is nagyobb a választék.
A társaság tájékoztatása szerint tavaly nyár, a transzatlanti útvonalon az American Airlines-szal, a British Airways-zel és az Iberiával való együttműködésre lépés óta, egyre növekvő igény mutatkozik a londoni átszállásokra, ahonnan a partnerek révén több mint egy tucat amerikai város érhető el.
Amennyiben esetleg valakinek a napi öt Finnair járat menetrendje sem lenne ideális Helsinki - London viszonylatban, akkor a szövetségi partner, a British Airways által kódmegosztásban üzemeltetett napi két járat is igénybe vehető a két főváros között.
Forrás: Airportál