Júzcar, Spanyolország
Júzcar egy mindössze 250 lelkes falu Andalúziában, 22 kilométerre Rondától és 113 kilométerre a kedvelt üdülővárostól, Malagától. A település egyike volt a fehérre festett andalúziai falvaknak és városkáknak. 2011 tavaszán azonban a Sony Pictures az összes épületet kékre festette a Hupikék törpikék című rajzfilm háromdimenziós változatának reklámozására. A településre özönleni kezdtek a turisták, így a festést meghagyták.
Valparaíso, Chile
A Csendes-óceán partján fekvő ékszerdoboz Chile fővárosától, Santiagótól mindössze 60 kilométerre fekszik. Busszal másfél óra alatt elérhető, mégis kevesen ismerik. Pedig a belvárosát az UNESCO 2003-ban felvette a világörökségek listájára, köszönhetően az öbölre néző színes, egymás oldalának támaszkodó, bohém házikóinak, a labirintusszerűen kanyargó macskaköves utcáinak és az egyedülálló, városi falfestészetének.
Chefchaouen, Marokkó
Marokkó kék városa az ország északi részén található, körülbelül 100 kilométerre a Gibraltári-szorostól. A települést 1471-ben alapították egy kis erőddel, amely a mai napig létezik. A feladata az volt, hogy megvédje Marokkót a portugálok északi inváziójától. 1920-ban a spanyolok elfoglalták a várost, és csak 1956-ban adták vissza Marokkónak. A régió jelentős kannabisztermelő hely, és hasist is lehet vásárolni a városban. Chefchaouen népszerű turistacélpont két házai miatt.
Rio de Janeiro, Brazília
Rio de Janeirót a világ egyik legszebb városának tartják, ám ezt nem annyira az épületeinek köszönheti mintsem a rendkívül látványos, tagolt tengerparti elhelyezkedésének, különleges természeti képződményeinek. Az ember azt gondolná, hogy a Pazar tengerparti városrészekhez képest a legszegényebbek lakta nyomornegyedek, a favelák még kevesebb szépséget rejtegetnek, ez azonban nem feltétlenül igaz. A Santa Marta favela házait például néhány művész színesre festette, amivel nagyon egyedi hangulatot kapott.
Dzsódphur, India
Dzsódhpur Delhitől mintegy 600 km-re délnyugatra a Thar-sivatag szélén terül el. Korábban a dzsódhpuri fejedelemség fővárosa volt, s első maharadzsája, Ráo Dzsodha alapította 1459-ben, akiről a város a nevét kapta. A kereskedelmi útvonalon stratégiai helyet foglalt el és vált kereskedelmi központtá. Ma Rádzsasztán második legnagyobb városa. A város népszerű turistacélpont, számos temploma, palotája és erődje miatt, de kékre festett épületei is látványosak.
Vernazza, Olaszország
Vernazza Olaszországban, Liguria régióban, La Spezia megyében található. 1997 óta a közeli Palmaria, Tino és Tinetto szigetekkel, valamint a Cinque Terre többi településével együtt az UNESCO világörökségének része. A település eredete valószínűleg a rómaiak idejére nyúlik vissza. A 10. század elejére épült ki a mai fekvéséhez képest távolabb, a szárazföld belsejében. Fontos kikötő volt, a Da Passano, Pònzo és Fieschi családok birtoka, majd 1276-tól a Genovai Köztársaság része. Ezt követően helyeződött át a település központja a tengerpartra. A házsorok erődként védték a stratégiailag fontos kikötőt, amelyik a genovaiak egyik fontos támaszpontja volt a pisaiakkal folytatott tengeri háborúkban. 1818-ban a Szárd Királyság, majd 1861-ben az Olasz Királyság része lett.
Fokváros, Dél-Afrika
Fokváros már magában is Dél-Afrika egyik legszebb települése, a korábban maláj negyedként ismert Bo-Kaap pedig szó szerint érdekes színfoltja a városnak. A Signal hegy lejtőjén elterülő városrészben egy 1844-ben épített mecset is található. A turisták azonban nem ezért, hanem színesre festett házaiért és macskaköves utcáiért keresik fel az időközben multikulturálissá vált területet.
Trinidad, Kuba
A Kuba déli partvidékén található 42 ezres kisváros az ország egyik legnépszerűbb turistacélpontja. A várost Diego Velázquez de Cuéllar alapította 1513-ban Villa De la Santísima Trinidad (a legszentebb Szentháromság városa) néven. Hernán Cortés innen indult arra az expedícióra, amely Mexikó felfedezéséhez vezetett. A 16. és 18. század között a dohány, cukor és szarvasmarha-tenyésztés gazdaggá tette a várost, amelyet ugyan háromszor is kifosztottak a kalózok, de nem tudták tönkretenni.
Salvador da Bahia, Brazília
A brazil Bahia szövetségi állam székhelye az Atlanti-óceán partján. A gyarmati korszakban itt volt a főváros 1549 és 1763 között, és a brazil rabszolga-kereskedelem központja volt. Napjainkban még mindig sokkal nagyobb itt a feketék aránya, mint az ország délebbi nagyvárosaiban. Salvador a tánc, az ünnepek városa is, egymást érik a színpompájukban és hangulatukban egyedülálló ünnepek. A Pelourinho nevű történelmi városrész színes házai rengeteg turistát vonzanak.
Forrás: Origo