Szigorítják a parkolást ferihegyen, a Liszt Ferenc repülőtéren

Júniustól fizetniük kell a taxisoknak is a budapesti repülőtér előtti megállásért, ha egy nap kettőnél több fuvart vállalnak - erről kezdtek terjedni a napokban hírek a fuvarozók között. Úgy tűnik azonban, hogy ez csak részben igaz. A várható szigorítás egyrészt a taxis hiénák visszaszorítását célozza, másrészt az olcsó, reptérközeli parkolókat működtető, s az utasokat a terminálokhoz kisbusszal kiszállító vállalkozásokat hozza nehéz helyzetbe.

Szigorítják a parkolást ferihegyen, a Liszt Ferenc repülőtéren

A Budapest Airport parkolási rendszere tavaly augusztusban változott utoljára, azóta lett elképesztően drága a várakozás a korábban gyorsparkoló, jelenleg Premium Parking néven futó helyen, a terminál előtti karéjban. Az első öt perc ugyan ingyenes, de ezt követően 30 percig már kétezer forintot kell fizetnie az autósnak. Mivel nagy gépforgalom idején gyakoriak a torlódások, bárki könnyen beleeshet abba a csapdába, hogy az utasok kiszállása után nem jut ki időre a fizetős zónából és kénytelen kifizetni a magas összeget.

A reptér nem véletlenül próbálja a terminálépülettől kissé távolabbi nagy parkolóba terelni az autósokat, aki azonban taxival érkezik, nyilvánvalóan azt várja el, hogy a jármű a terminál bejáratánál tegye ki, és érkezéskor a kijárathoz legközelebb várja. Olyan taxis viszont nincs, aki ezért kifizetne kétezer forintot.

Ráadásul a mindenkire érvényes parkolási szabályzatba már tavaly bekerült, hogy naponta maxium kétszer lehet akár a terminál előtti zónába, akár a távolabbi nagy parkolóba úgy behajtani, hogy azok gyors elhagyása esetén nem kell fizetni. Harmadszorra már nincs ingyenes 5, vagy 10 perc, ami nyilván nem probléma egy úrvezetőnek egy családtag kidobása esetén, de a repteret naponta többször is érintő taxisokat ellehetetlenítené, ha ők sem kapnának e szabály alól mentességet.

Mostantól komolyan veszik

Úgy tudjuk, hogy júniustól élesben használják majd azt a kamerás rendszert, amely regisztrálja a parkolózónákba belépő járművek rendszámait, így könnyen kiszűrhető, hogy kik lépnek be harmadszor is a területre. A reptér szóvivője arra hivatkozva nem kívánt nyilatkozni a változásról, hogy a végső döntés a jövő hétre várható. Komáromi Endre, a Budapesti Közlekedési Központ taxi szolgáltatásokért felelős divizióvezetője azonban kérdésünkre elmondta, hogy csak a taxis hiénák kiszorítása a cél. A taxitársaságoknak le kell majd adniuk azoknak a kocsiknak a rendszámait, amelyek reptéri fuvart vállalnak, s ezekre nem lesz érvényes a napi két ingyenes belépős szabály.

A hiénák szinte kizárólag a Főtaxi üzletét rontják, jelenleg e cég a reptér szerződött taxis partnere. Egyedül a Főtaxi drosztjával találkoznak az érkező utasok, aki nem rendel magának autót, elvileg csak ezt a céget találja. A többi taxiscég telefonon rendelt kocsijai eddig is bejöhettek díjfizetés nélkül a terminál elé felvenni az utasokat, és Komáromi szerint ebben nem is lesz változás.

Az egyik társasághoz sem tartozó hiénák azonban komoly gondokat okoznak. Embereik sokszor agresszíven szólítják le az érkezőket még a terminálban, majd kapás esetén telefonon értesítik a sofőrt, hogy álljon elő az autóval, majd gyakran túlszámláznak a fuvarért. A reptériek sok konfliktusról tudnak mesélni, a hiénák verekedéseket is provokáltak, tilosban parkolnak, és nem fizetnek, lassítják a forgalmat. Az ő eltávolításuk lenne tehát az elsődleges célja az ingyenes belépés korlátozásának, ami persze növeli a Főtaxi bevételeit is.

Befellegzik az olcsó parkolóknak

Más szolgáltatók járművei is naponta többször megfordulnak viszont a reptéren. A szállodák transzferbuszai, illetve különböző limuzinszolgáltatók is kihasználták eddig az ingyenességet, de a legnagyobb gyakorisággal bizonyára a környékbeli olcsó parkolókat üzemeltető cégek kisbuszai élnek az ingyenes be- és kilépés lehetőségével.

A reptéri parkolás világszerte drága mulatság, mely életre hívja az alternatív parkoltatás iparágát. Ferihegy környékén (elsősorban az Üllői út legvégén és Vecsés különböző pontjain) közel 30 parkoló vállalkozás működik, ezek között az elmúlt években egyre nagyobb árverseny alakult ki. Ezeknél a hosszú távú reptéri parkolóhoz képest is 50-60 százalékkal alacsonyabbak az árak, s amint az utas megérkezik az autójával, kisbusszal rögtön ki is szállítják a terminálhoz. Érkezéskor az utas telefonál, a kisbusz érte jön, és visszaszállítja kocsijához. Mivel több napos távollét esetén a reptéri parkolók közül csak a termináltól közel 10 percnyi gyaloglásra levő Holiday Plus nevű hely megfizethető egy átlagautósnak, az alternatív parkolók használata nem csak olcsó, de kényelmes is. Plusz néhány kilométer autózás és átlagosan 15-20 perccel nagyobb eljutási idő az ára annak, hogy az utas sokezer forintot spóroljon.

Az olcsó parkolók üzemeltetői is hallottak a készülő változásról. Kérdésünkre azt mondták, egyszerűen arról van szó, hogy a reptér a saját drága parkolójába akarja irányítani az autósokat. Ha kisbuszaiknak valóban fizetniük kell a harmadik parkolástól, akkor megpróbálnak több autót bevárni és több utassal kevesebbet fordulni a reptérre. Az utasokat nyilván nem tehetik ki a termináltól távol, ezért az alsó nagy parkolóba mindenképp be kell állniuk. Ez a jelenlegi árlista alapján fordulónként 800 forint plusz kiadást jelent nekik, illetve ennyivel nő a reptér bevétele. Ezt nem lehet kigazdálkodni áremelés nélkül. Kérdés, hogy ha kisebb lesz az utasok megtakarítása a reptéri parkoláshoz képest, s még a kisbuszos transzferre is többet kell várni, akkor mennyire tartanak ki az alternatív parkolás mellett.

Noha a parkolási szigorításról szóló döntésről még nincs hivatalos bejelentés, az jól illik a reptér bevételnövelő intézkedéseinek sorába. Több más európai repteret követve például külön díj ellenében kikerülhető a sorállás a becsekkoláshoz, illetve a bizonsági ellenőrzéshez, május 15-én pedig a mindeddig ingyenes alapszolgáltatásnak számító poggyászkocsit is fizetőssé tették: 300 forintba, vagy egy euróba kerül, ha valaki a csomagjait nem önerőből rángatja el a check-in pultig, vagy érkezéskor a szalagtól a rá váró járműig.

A cikk forrása: Origo

Elérhetőségek

Kültéri parkoló 

Kültéri fedett parkolás

Beltéri, zárt teremgarázs

Szolgáltatásaink

Autómosás, takarítás

 

1./ Személyautó, SUV, Kisbusz

Autóját az időjárás függvényében takarítjuk, visszaérkezése előtti nap vagy aznap. Lehetőség szerint a takarítás után garázsba állítjuk.

 

2./ Prémium autótakarítás

A következőket tartalmazza a mosás és takarításon kívül:

- Autó Klímarendszerének, szellőzőinek és teljes utasterének  a szagsemlegesítése,  fertőtlenítése ózongenerátorral.

 

Próbáljon ki minket, és nem akar majd máshol parkolni!

Nálunk nincs reptéri behajtási költség!

Mozgássérült parkolóval is rendelkezünk

Bőrönd súlyának ellenőrzése

Kulturált családias környezet, tiszta mosdók

Óriás parkoló terület(kültér, beltér)

A legjobb árakat kínáljuk!

Megérkezéskor a reptéri transzfer azonnal indul. Több transzfer autóval dolgozunk.

Utasainkat közvetlenül az indulási szintre visszük.

Bankkártyás fizetési lehetőség

Bankkártyás fizetési lehetőség