Új Crew Centert kapott a Budapest Airporttól a Wizz Air

A korábbinál lényegesen nagyobb, kényelmesebb és korszerűbb körülmények között készülhetnek az utakra a Wizz Air pilótái és légi-utaskísérői, akik máris birtokba vehették a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 2-es termináljában kialakított új bázist. Az öltözőkkel, zuhanyozóval és étkezővel ellátott központban kapják meg a pilóták a soron következő úttal kapcsolatos információkat, a meteorológiai jelentést és mindent, ami fontos a járat nyugodt és biztonságos lebonyolításához - adta tájékoztatásul a Budapest Airport. 

Új Crew Centert kapott a Budapest Airporttól a Wizz Air

 

Ehhez egyúttal tágas és nyugodt körülményeket biztosít a most felavatott, összesen 325 négyzetméteres ún. Crew Center, ahol a Wizz Air mintegy 90 pilótája és 194 légiutas kísérője kapott elhelyezést. A területet a Budapest Airport ingatlangazdálkodási igazgatóság újíttatta fel az új bérlő igényeinek megfelelőn. Számos számítógépes terminál segíti, hogy a pilóták le tudják tölteni a soron következő járattal kapcsolatos valamennyi információt, tájékozódjanak a célállomások repülőtereivel kapcsolatos legfrissebb adatokról, az időjárásról és nem utolsósorban arról, hogy hány utast is szállítanak majd egy-egy irányban. 

Az eligazító helyiségben pedig így már a járaton szolgálatot teljesítő valamennyi Wizz-munkatárs kellemes körülmények között készülhet az útra. A járatokról visszatérő személyzetek pedig akár itt elfogyaszthatják a magukkal hozott ebédet vagy vacsorát, átöltözhetnek és megbeszélhetik az úton tapasztaltakat. Ehhez minden feltétel adott, hiszen a budapesti a Wizz Air legelegánsabb és legnagyobb bázisa mind közül. A légi személyzetek új bázisát ma avatták fel ünnepélyes keretek között a Wizz Air és a Budapest Airport vezetőinek jelenlétében. 

Új Crew Centert kapott a Budapest Airporttól a Wizz Air

„Bizonyos vagyok abban, hogy kollégáim hamar megszeretik az új bázist, hiszen a korábbinál lényegesen kényelmesebb és korszerűbb körülmények között készülhetnek fel a járatokra.” – hangoztatta Diederik Pen, a Wizz Air üzemeltetési igazgatója. 

„Őszinte örömömre szolgál, hogy repülőtéri partnereink elégedettek az általunk átadott létesítményekkel és gyorsan belakják azokat.” – mondta René Droese, a Budapest Airport ingatlangazdálkodási igazgatója. Azt is elmondta: „Igyekeztünk a lehető legkényelmesebb munkakörülményeket biztosítani a Wizz Air légi személyzeteinek, tudjuk, hogy mennyire fontos ez az ő munkájukban.”

A hír forrása: Airportal

Elérhetőségek

Kültéri parkoló

Ingyenes transzfer.

Nincs belépési díj a repülőtérre!

1 nap parkolás    -   2.700 Ft. 

2 nap parkolás    -   3.000 Ft. 

3 nap parkolás    -   3.700 Ft. 

4 nap parkolás    -   4.400 Ft.

5 nap parkolás    -   4.900 Ft.

6 nap parkolás    -   5.400 Ft.         

7 nap parkolás    -   5.800 Ft.          

8 nap parkolás    -   6.300 Ft.         

9 nap parkolás    -   6.800 Ft.          

10 nap parkolás  -   7.200 Ft.          

11 nap parkolás  -   7.600 Ft.

12 nap parkolás  -   8.200 Ft.

13 nap parkolás  -   8.600 Ft.

14 nap parkolás  -   9.100 Ft.

15 nap parkolás  -   9.600 Ft.

16-20 nap parkolás  -   10.000 Ft.

21-30 nap parkolás  -   10.700 Ft.

30 nap parkolás felett kérje egyedi árajánlatunkat!

 

Kültéri fedett parkoló

Ingyenes transzfer.

Nincs belépési díj a repülőtérre!

Kültéri fedett parkolót foglalt ügyfeleinket változatlanul az Üllő, Pesti út 209-be várjuk 2018.05.30-ig, 2018.06.01-től pedig az új címünkön várunk mindenkit: 2220 Vecsés, Fő út 12.

1 nap parkolás   -     4.400 Ft.

2 nap parkolás   -     5.100 Ft.

3 nap parkolás   -     5.900 Ft.

4 nap parkolás   -     6.900 Ft.

5 nap parkolás   -     7.500 Ft.

6 nap parkolás   -     8.100 Ft.

7 nap parkolás   -     8.700 Ft.

8 nap parkolás   -     9.400 Ft.

9 nap parkolás   -     10.100 Ft.

10 nap parkolás  -   10.700 Ft.

11 nap parkolás  -   11.600 Ft.

12 nap parkolás  -   12.500 Ft.

13 nap parkolás  -   13.200 Ft.

14 nap parkolás  -   14.100 Ft.

15 nap parkolás  -   15.700 Ft.

16 nap parkolás  -   16.500 Ft.

17-30 nap parkolás  -   20.000 Ft.

30 nap parkolás felett kérje egyedi árajánlatunkat!

 

Fedett teremgarázs

Ingyenes transzfer.

Nincs belépési díj a repülőtérre!

Tisztelt Utasaink! A beltéri zárt teremgarázs telephely változás miatt átmenetileg 2018.07.01-től foglalható.

1 nap parkolás -    3.900 Ft,- 

2 nap parkolás -    5.900 Ft,- 

3 nap parkolás -    6.900 Ft,- 

4 nap parkolás -    7.800 Ft,- 

5 nap parkolás -    8.800 Ft,- 

6 nap parkolás -    9.900 Ft,- 

7 nap parkolás -   10.900 Ft,- 

8 nap parkolás -   11.900 Ft,- 

9 nap parkolás -   13.400 Ft,- 

10 nap parkolás - 13.900 Ft,- 

11 nap parkolás - 14.600 Ft,- 

12 nap parkolás - 15.200 Ft,- 

13 nap parkolás - 16.900 Ft,- 

14 nap parkolás - 17.900 Ft,- 

15 nap parkolás - 18.900 Ft,-

16 nap parkolás - 19.900 Ft,-

17-20 nap parkolás - 22.000 Ft,- 

21-25 nap parkolás - 24.000 Ft,- 

26-30 nap parkolás - 28.000 Ft,- 

30 nap parkolás felett kérje egyedi árajánlatunkat!

Figyelem

Áraink az ÁFA-t tartalmazzák. Minden megkezdett nap díjköteles, de cégünk a 24:00 óra után hazaérkező vendégeinknek 03:00-ig, a parkolóba érkezőknek pedig 22:00 órától nem számítja az adott napot.

Szolgáltatásaink

Bőrönd súlyának ellenőrzése.

Autómosás, takarítás

Gépkocsi külső-belső takarítása

1./ SZEMÉLYGÉPKOCSI – KICSI

Külső: 2.000 Ft

Belső: 2.000 Ft

Külső – Belső együtt: 4.000 Ft

2./ SZEMÉLYGÉPKOCSI – NAGY, KOMBI, EGYTERŰ, TEREPJÁRÓ

Külső: 2.500 Ft

Belső: 2.500 Ft

Külső – Belső együtt: 5.000 Ft

3./ MIKROBUSZ

Külső: 3.000 Ft

Belső: 3.000 Ft

Külső – Belső együtt: 6.000 Ft

Autóinkat környezetbarát és víztakarékos technológiával mossuk.
 

Próbáljon ki minket, és nem akar majd máshol parkolni!

Nálunk nincs reptéri behajtási költség!

Mozgássérült parkolóval is rendelkezünk

Bőrönd súlyának ellenőrzése

Kulturált családias környezet, tiszta mosdók

Óriás parkoló terület(kültér, beltér)

A legjobb árakat kínáljuk!

Megérkezéskor a reptéri transzfer azonnal indul. Több transzfer autóval dolgozunk.

Utasainkat közvetlenül az indulási szintre visszük.

Bankkártyás fizetési lehetőség

Bankkártyás fizetési lehetőség

Hírlevél